2017. április 11., kedd

Epilogue - Family

*2 év múlva* 

Mikor felébredtek az éjszaka közepén, Harry még nyugdtan szuszog mellettem. Leszállok a kórházi ágyról és a mosdó felé indulok, de megérzem, hogy valami folyik végig a lábamon. Feljebb húzom a ruha szélét, de nem látok semmit a nagy hasamtól. Visszamegyek az ágy mellé és megnyomom a vészhívót. Egy nővér azonnal be is siet hozzám.
-Azt hiszem ki akar bújni. -vissza fektet az ágyba, majd felcsatol egy nagy műszerre, ami kimutatja az állapotom, majd kimegy, mondván, amíg kitágulok az eltart egy darabig. Azt sem nézte jó szemmel, hogy Harry mellettem alszik, de miután az nem volt hajlandó eleget tenni a kérésnek, hagyták, hogy maradjon. 
-Harry! Babe! Ébredj! -lassan nyitja ki a két gyönyörű szemét, majd megkérdezi:
-Baj van?
-Nem. Ki akar jönni a pici.
-Tényleg?!?
-Igen. -és három órával később kora hajnalban megszületett ami aprócska fiunk, Dean Axel Styles.
-Harry? Szólsz a többieknek? -kérdeztem, mikor már tisztán, fáradtan, de boldogan ültem az ágyban, kezemben a kicsivel, hátulról pedig Harry karolt át. 
-Persze. -küldött mindenkinek egy körüzenetet, remélhetőleg valaki felébred rá és felkelti a többieket. Ez valószínűleg így is lett, mert pontosan 4 perccel később rögtön érkezett is egy videóhívás Louis-tól. Mikor Harry elhúzta a zöld kis ikont még csak maga elé tartotta a kamerát. 
-Hol van?! -jött a hang a másik oldalról és egyszerre jelent meg az összes arc a képernyőnkönk. -Mutassátok már! -kiabált bele Jax és Zayn egyszerre. 
-Mindenki megvan?
-Igen!
-Akkor bemutatom nektek Dean Axel Styles-t. -mondta és elénk rakta a telefonját. Hatalmas hangzavar kerekedett a vonalon túl, mire a pici nyöszörögni kezdett, majd ránk nézett a két hatalmas kék szemével. Végül sírásban tört ki, amiért nem tartott sokáig a beszélgetés, mert meg kellett etetnem. A kis csipet csapatunk pedig másnak zsúfolásig megtelítette a kis szobát csak hogy láthassa. Boldog voltam, mert mindenki ott volt aki számított és az évek során nagyon sok közös emléket szereztünk, jót és rosszat egyaránt, de a két család mostnár tökéletesen egybegabalyodva folytatja tovább életét. 



-------------------------------------------------
Nagyon köszönjük, hogy követtétek a történetet, olvastátok, kommenteltetek!
Nagyon hálásak vagyunk a 26K megtekintésért!

2017. március 15., szerda

59. rész - Everything has changed



Három nap telt el mióta kiléptünk Den lakásának az ajtaján. Nem keresett azóta, sem élőben, sem akármilyen más módon. Louis is hívott már, hogy Den nem hajlandó vele beszélni, és nem érti, hogy miért. Elmeséltem neki, hogy mi történt, kiakadt rám, illetve ránk, de végül belátta, hogy ez előbb-utóbb kiderült volna. Személyesen is próbált beszélni vele, de nem találta otthon. Végül Den hagyott neki egy üzenetet, azzal, hogy egy barátjához költözött egy időre, mivel túl sok volt ez neki és kicsit távol kell lennie mindannyiunktól. Biztos voltam benne, hogy érdekli minden apró részlet a maffiáról és szinte mindenről, amit nem tud, és nem akartam, hogy úgy döntsön, hogy nem tudja a dolgokat. Arra jutottam, hogy leírok neki mindent egy levélben, az elejétől a végéig. Végülis személyesen úgy is csak belezavarodnék a rengeteg dologba és a felét kihagynám. Így legalább van időm mindent átgondolni és összeszedni. Kezembe veszem a laptopomat, először egy piszkozatot írok itt. Majd papírra átírom az egészet. Nem szeretném, üzenetben küldeni, fontos, hogy érezze, hogy foglalkozok vele, és nem csak egy üzenettel akarom lerázni. Ahogy rákattintok a Word-re és megjelenik a fehér lap, lefagyok. Hol kezdjem? Egyáltalán hogyan kezdjem? Írjak az elejére valami bevezető szöveget? Vagy csak kezdjem el írni a történetet? És mégis honnan kezdjem el? Minden akkor kezdődött mikor megszülettem… Ez végülis igaz, csak nem terveztem ilyen mélységig belemenni a dolgokba.
Egy óra próbálkozás után leteszem a gépet és kimegyek teáért. Könyökömmel támaszkodok a pulton és közben Harry karol át hátulról.
- Valami baj van? – puszil bele a nyakamba.
- Den. Úgy döntöttem leírok neki mindent, csak fogalmam sincs hogyan álljak neki. Szerinted mit csináljak? – fordulok vele szembe.
- Szerintem ne gondolkozz rajta. Fogj egy papírt és egy ceruzát és írj le mindent ami eszedbe jut. Rosszat nem írhatsz, a mostani helyzetnél nagyon rosszabb nem lehet. Vagy elfogadja ami van és visszajön, vagy nem beszéltek többet, de ennél a helyzetnél akármelyik jobb.
- Igazad van. Akkor folytatom a próbálkozást. – nyomok egy puszit a szájára, és visszamegyek.
Keresek egy tollat és egy pár üres lapot. Kiürítem a fejemet és elkezdek írni. Fogalmam sincs honnan jön ez a rengeteg szó, de nem tudok megállni sem. Két óra után a kezem görcsölni kezd és úgy döntök szünetet tartok.3 lap telt meg teljesen, és még nem éreztem, hogy a végén lennék. Kinyújtottam magam, majd újból hozzákezdtem az íráshoz. Hajnali 2 körül végeztem, összesen hat teleírt lappal és pár papír fecnivel magam körül. Elégedetten hajtottam öszze őket és tettem bele egy borítékba, amire nagy betűkkel írtam fel Den nevét. Viszont fáradt egyáltalán nem voltam ezért egy hirtelen ötlettől felindulva úgy döntöttem, hogy elviszem neki. Bedobom az ajtó alján és biztosan megkapja. Magamra kaptam egy pulcsit és hagytam egy üzenetet a pulton, ha esetleg keresne valaki.
Den ajtaja mögül fény szűrődik ki. Nem tudtam, hogy itt van. Becsöngessek vagy ne? De mire el tudtam volna gondolkozni azon, hogy mit csináljak az ujjam már megnyomta a csengőt. Másodperceken belül nyílt az ajtó előttem és Den állt velem szemben. A boríték szélét kezdtem tépkedni, próbáltam nem összegyűrni.  Nem szólt egyikünk sem, csak néztük egymást, végül Den odébb állt hogy beférjek. Egyenesen a szobájába sétáltam. Ő is jött utánam miután bezárta az ajtót. Mikor beért a szobába én az ablak előtt álltam.
- Nem akartalak zavarni, csak megírtam ezt a levelet és át akartam hozni, nem hittem, hogy itt leszel és tudom, hogy szeretted volna, hogy egyedül hagyjunk szóv-
Nem engedi befejezni a mondatot, hanem egy öleléssel belém folytja a szót.
- El sem hiszed mennyire örülök neked. – mondja a nyakamba.
- Szeretném, ha elolvasnád ezt – nyújtom a borítok neki – és ha kérdésed van itt vagyok és válaszolok. Mindenre. Nem szeretném, hogy elmenj és kizárj minket.
- Sose tudnálak kizárni titeket, akármit csináltok. – ölel meg megint.
Elolvasott mindent, néha kérdezett közben én pedig válaszoltam. Régen volt már csajos beszélgetős esténk, jó volt végre pletykálni és normálisnak érezni magam. Végre kezd minden összeállni.

XXX

* 5 év múlva *

A nagyterem fehér rózsákkal és szalagokkal van díszítve, a székeken is fehér masnik díszelegnek. A sorok között egy hosszú vörösszőnyeg futott, a tervek szerint a koszorúslányok fogják rózsaszirmokkal teleszórni, miközben vonulnak előttem. A termet hatalmas üvegablakok világítják be a rajtuk átszűrődő fénnyel. Az egyik felében van az oltár a székekkel, a másik felében pedig a táncparkett és a zenekar helye van. Egy boltíven átlépve az étkező részbe érünk, az asztalok megkerítve sorakoznak egymás mellett, a pincérek pedig már most felszolgálásra készen állnak. Egy szóval minden tökéletes.
Egy szatén köntösben és papucsban sétálgatok éppen vissza az én öltözőmbe, igazából ez csak egy szoba ahova csak a lányok jöhetnek be, Harrynek és a fiúknak teljesen máshol kell öltöznie hiszen nem láthat, csak az oltárnál. Persze ez sem az én ötletem volt, Den találta ki és neki köszönhető minden más is, ha rajtam múlt volna, minden sokkal egyszerűbb lenne. A lányok éppen kibontanak egy pezsgőt, mikor belépek, majd rögtön a kezembe nyomnak egy pohárral.
- Nemsokára elkezdődik a szertartás, még meggondolhatod magad és leléphetünk inni. – húzogatja a szemöldökét Mia.
- Nem nem nem nem nem, - rohan hozzánk Den – nem adsz neki alkoholt és nem bátorítod arra, hogy elszökjön. – veszi ki a poharat a kezemből.
- De ennyire szükségem lesz, ha azt akarod, hogy normálisan csináljam végig. – veszem vissza a poharat és nagyot kortyolok.
- Den nem biztos, hogy jó ötlet volt neked szervezni a dolgokat, a stressz nem tesz jót a babának. És pezsgőt sem ihatsz. – szólal meg Mia.
- Ennyi éppen elég is lesz. Itt a ruha, kezdj el öltözni, a vendégek már kezdenek ideérni.
- Oké, oké, de ha nem jön rám, mert a legutolsó ruhapróba óta ötvenezer sütit kóstoltam meg, nem az én hibám.
- Mindenki tudja, hogy kicsit sem látszik meg rajtad, ne húzd az időt. – húzza el előttem a függönyt.
- Nem úgy mint rajtad Den, a 6 hónapos hasat nehéz volt abba a ruhába belerakni. – mostanában folyamatosan ugratják egymást, szó szerint mindennel.
Lecipzározom a ruhavédőt és kisebb szívrohamot kapok, amikor meglátom, hogy nem az én ruhám van benne. 
- Lányok van egy kis baj. – húzom el a függönyt és nyújtom ki nekik a rózsaszín ruhát. – Nem hiszem, hogy ez jól állna.
- Édes istenem biztos rossz ruhát küldtek ki. Felhívom őket és megkérdezem. – szalad ki Den.
- Erre most szükséged lesz. – nyújtja nekem Mia a pezsgősüveget. Csak elveszem minden szó nélkül és ráhúzok.
- Majd mi elmegyünk érte Lillyvel. – ajánlja fel Anne.
- Tényleg elmennétek érte? – sétálok hozzájuk és egyszerre magamhoz húzom mindkettőjüket.
- Még szép hogy el. – teszi hozzá Lilly a legtermészetesebb hangon.
Den kimegy, hogy az egyre csak gyűlő vendégeket foglalkoztassa, Mia pedig átmegy a fiúkhoz, hogy értesítse őket a csúszásról. Egyedül vagyok, és a tükörben igazítom meg a hajamat. Kinyílik az ajtó mögöttem és Louis feje bukkan fel egy mosollyal az arcán.
- Hallottam ruha nélkül kell végigmenned az oltárig. – ül le mellém nevetve.
- Louis te perverz állat. – nevetek vele együtt, majd mindketten felállunk, hogy meg tudjuk ölelni egymást.  – Ez is csak velem történhet meg. – húzódok el tőle, mielőtt elkezdek sírni.
- Hoztam egy kis vigasztaló ajándékot. – húz elő egy üveget az öltönye alól.
- Szó sem lehet róla, nem leszek részeg az esküvőmön. – veszem ki a kezéből és rakom el az üveget. – De azért imádlak, ha egyedül lennék még mindig, lehet megléptem volna.
- Harry is így gondolta ezért küldött engem. – kacsint rám és tölt magának egy pohárba.

Háromnegyed óra hosszú várakozás után Anne és Lilly végre megjön az én ruhámmal. Hárman segítenek, hogy minél előbb kész legyek, szerencsére minden más megvan. Mindenki a helyén van Apa is megérkezik mellém, ő fog az oltárhoz kísérni. Belékarolok és megállunk az ajtó előtt, aminek a túl oldalán már mindenki minket vár. Nem mond semmit, csak megszorítja a kezemet, így is elég sok mindent megtett értünk, azért is elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy itt van és ráadásul még az oltárhoz is kísér.
A zene megszólal, és az ajtó kinyílik. Először megy Louis és Den, majd Zayn és Mia, utánuk Liam és Sophia, Niall és Jane végül Én és Apa. Lassan vonulunk végig a sorok között, mindenki állva néz minket, páran talán sírnak is. Mikor az oltárhoz érünk Apa nyom két puszit az arcomra és leül a helyére, Harry pedig felsegít maga mellé. Egy egyszerű fekete öltönyben jobban néz ki, mint én. Nem hiszem el, hogy végre eljött ez a nap is. Mosolygunk egymásra ameddig a szertartás megy végül csönd lesz és csak pár másodperc után kapok észhez hogy elfelejtettem, hogy én jövök. Harry megszorítja a kezemet, bíztatásképp, de főként azért, hogy válaszoljak. A szemeibe nézek, ó azok a smaragdzöld szemek, eszembe jut minden közös emlékünk, együtt töltött pillanatunk, és egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ne vele éljem le az életemet.
- Akarom. – mondom ki végül az egyszerű szót, amitől furcsa módom végre teljesnek érzem magam.

XXX

A szertartás után mindenki gratulált nekünk, már kezdtem megunni a folyamatos mosolygást amikor végre megláttam őt.
- Anya! – kiáltok fel és a nyakába ugrok. Nagyon régen láttam már, nem hittem, hogy lesz ideje egyáltalán eljönni. Nagyon jól esett, hogy itt volt, és annak ellenére, hogy nem sokat volt velem miközben nőttem fel mégis ugyan úgy szeretem, nem számít hányszor okozott csalódást vagy sírtam amiatt, hogy nem volt velem. – Annyira örülök, hogy itt vagy. – törlöm le a könnycseppeket az arcomról.
- Igazi nő lett belőled, és én kihagytam mindent. – sírja el magát.
- Anya ezt visszacsinálni már nem tudod, csak legyél itt nekem, amikor szükségem van rád, most is itt vagy és időt tudtál szakítani rám, és el sem tudom mondani, hogy milyen jó esik.
- Megígérem, hogy ezentúl itt leszek neked, nem szeretném elveszteni az egyetlen lányomat. – megöleltük egymásat majd eltűnt a tömegben.

XXX

Mindenki táncol, vagy beszélget és eszik közben valamit, de van, aki a bárnál ül mióta ideért. Harryvel megvolt az első közös táncunk férj és feleségként, illetve a különböző beszédek is lecsengtek. Apa és Des állnak fel és egy asztalhoz állnak, mindketten egy poharat ütögetnek, hogy elcsendesedjenek az emberek. Harry és én is aggódva figyeljük őket.
- Egy kis figyelmet szeretnénk. – köszörüli meg a torkát Des. – Mindannyian tudjuk azt hiszem, hogy sok félreértés volt közöttünk a .. nos fogalmazzunk úgy hogy családi vállalkozásunk miatt.
- Ezért a sokévnyi vitatkozásnak és gyűlölködésnek úgy gondoltuk véget vetünk, most, hogy így „egyesül” a két család. Úgy gondoltuk, hogy mi már lassan úgy is kiöregszünk ebből a szakmából és azt hiszem mindketten belefáradtunk a versengésbe és a folytonos veszekedésbe. Azt szeretnénk, hogy a két „vállalat” újra egy lenne, és ti ketten vezetnétek. – emeli fel a tollat az asztalról Apa és ír alá vele egy papírt, majd Des is így tesz. Harry megfogja a kezemet és odavezet az asztalhoz, majd aláírja a papírt és odaadja nekem is a tollat. Gyorsan aláírom, majd felnézek és körbenézek mindenki, a fiúkon, Mián és Denen, a mi csapatunkon,  Jaxen, anyáékon, Lillyn és Anneen, Apáékon, és végül Harryn. Hihetetlenül boldog voltam, végre minden kis darab a helyére került.
- Köszönöm. – suttogom apának könnybe lábadt szemekkel.



2017. február 4., szombat

58.rész - It's okay

Felállok, felveszem a pisztolyt és Harry felé tartom. 
-Ashton a tiéd lehet. 
-Csak nyugodtan. -teszi fel a kezeit. -Tőlem már megkapták a magukét. 
-Hmm, rendben. -Ashton-hoz sétálok és felemelem a fejét, kényszerítem arra, hogy rám nézzen. -Szia Ashy. -mosolyodom el. -Utolsó kívánság? 
-Baszódj meg!
-Azt hittem kreatívabb vagy. Mellesleg a kívánságod teljesülni fog és én annyira élvezni fogom. Kíváncsi vagyok hány lánynak okoztál örömet. Bár fogalmam sincs, hogy minek örülhettek. -mondom miközben lenézek. -Hát Ashy... szép álmokat. -mondom és az ő fejébe is repítek egy golyót. 

XXX

*1 héttel később* 
A suli már rég megy, lassan egy hónapja, de én nem csinálhatok semmit. Vissza akarok menni oda, de nem engedik, mondván, hogy gyógyszeren élek és kiszámíthatatlan vagyok. Igen, persze. Csak nem tudják, hogy a gyógyszert már két hete nem szedem be. Nem tűnt fel nekik semmi, csak az, hogy mostanában normális vagyok. Na persze a pirulák tartalmaztak valami olyan anyagot, aminek a hirtelen megvonása olyan következménnyekkel jár, mint gyakori hányinger és gyors fáradtság, de nem tudom mik ezek az anyagok ugyanis hiába vizslattam át számtalanszor a gyógyszeresdobozt nem találtam rajta semmit. Alig várom, hogy telhesen kiürüljön a szervezetemből és akkor minden a régi lesz.
A fiúk viszont járnak suliba, és csináltak egy listát is, hogy melyik nap ki van velem. Tegnap apu volt, azelőtt Jax, ma pedig Zayn a soros. Nézem ahogyan Harry készülődik, miközben Zayn is megérkezik. 
-Minden rendben lesz? -kérdezi Harry. 
-Persze. Mindjárt hozom a gyógyszerét. -mondja Zayn és benyit a fürdőbe. Visszajön egy pirulával és a kezembe adja. 
-Kösz, Zayn. -mondom és a újra nyelvem alatt végzi a kis fehér kör. Az ablak mellettem nyitva van, ott szándékozom kidobni. A megfelelő pillanat pedig az, amikor a két fiú testvériesen átöleli egymást. A pirula kirepül az ablakon, de én szerencsétlen elfelejtkeztem a tükrömről, amiből Harry látta a mozdulatom. 
-April?! -dörren rám. -Mi a francot csinálsz? 
-Mármint?! -tettetem a hülyét. 
-Miért dobtad ki az ablakon? Kérlek ne kezdd ezt megint, az elmúlt időben nem voltál ilyen. Azt hittem végre hat rád. -rámtör a nevetés, hogy ennyire fogalma sincs róla. Na meg a többieknek sem. -Mi olyan rohadt vicces? -néz rám mérgesen. 
-Az, hogy egyáltalán fel sem tűnt. 
-Mégis mi? -akad ki Zayn is. 
-Az elmúlt két hétben egyet sem vettem be. Csak nem értitek. És hiába mondom, nem hallgattok meg. 
-Hova raktad őket? 
-Hmm, hát van fürdőben a virág kövei között, pár ott lent a bokrosban, de legtöbb a lefolyóban végezte. 
-Miért? Mi csak jót akarunk neked! 
-Hát ez az! Tudom, hogy jót akartok, de a gyógyszerektől csak rosszabb az egész. Túltettem volna magamat rajta, minden jó lett volna, semmi bajom nincs! De amiatt a szar miatt képzeltem be mindent. Jó a legelején nem, de utána mindent. És ti nem hallgattatok meg, így magamtól döntöttem. Minden rendben van. Csak ne adjatok több olyat. 
-Ezt nem hiszem el. -kezd el Harry körbe-körbe járkálni a szobában miközben a haját tépi. 
-Harry... 
-Hagyj!
-Gyere ide. 
-Ne most!
-Csak nyugodj meg és gyere ide. Kérlek. -beletelik egy kis időbe, de végül leül velem szembe. -Nézz a szemembe és mondd, hogy nem hiszel nekem, mondd hogy megőrültem és akkor beveszem. Nem fogok ellenkezni és nem dobom ki. -egy darabig nézzük egymást. El tudom képzelni, hogyan váltják egymást a gondolatok a fejében. 
-Jó, elég, hiszünk neked. -szólal meg végül Zayn. Nagy mosoly húzódik a számra. 
-Akkor mehetek én is suliba? -nézek fel rá. 
-Nem. Orvoshoz viszont elmegyünk. 
-Jó, de mondjátok meg Lou-nak, hogy hozza haza Den-t. 
-Rendben. -Zayn kimegy, így ketten maradunk. 
-Ugye tényleg hiszel nekem? 
-Igen. Sejtettem, hogy lesz valami. 
-Micsoda? Honnan?
-Hát, tudod egy ideje megint a pólómban alszol, mint régen. 
-Tényleg. -pár percig csak ülünk egymással szemben megint. -Harry?
-Tessék?
-Csókolj meg. -kérem, ő pedig eleget tesz a kérésemnek. Hosszú, mély, érzelmekkel teli csók volt és én mégis többet akartam. Többet, mert három és fél hónapja csókot is alig kapok.
Hiányzott. 
Ledőltem hátra, vissza a párnák közé, magammal húzva őt is. 
-Csak azt mondd meg... hogyan jöttél rá erre az egészre egyedül? 
-Miután beadtátok nagyon rosszul lettem mindig és akkor képzelődtem. De ahogy múlt úgy egyre inkább ellen tudtam állni és mikor egy álom közepén voltam, valahogy éreztem, hogy nem igazi. Féltem, meg ilyesmi, de tudtam, hogy valami nincs rendben. 
-Értem. -mondja és újra az ajkaimra tapad. 
-Akarlak. 
-Én is. Nem is tudom, mióta már. 
-Hiányoztál. 
-Te is hiányoztál nekem, kicsim.
-Úgy szeretem, ha így hívsz. -túrok a hajába. Lehúzom egy csókra és fordítok a helyzeten, majd a nyakára tapadok, hogy megjelöljem. Ezt nem bírja sokáig és visszafektet az ágyra, majd leveszi a pólóját és a nadrágját gombolja ki, mikor kopognak. Harry feláll és kinyitja. Az ajtóban Lily áll. 
-Sziasztok!
-Szia. 
-Nem úgy volt, hogy ma Louis marad itt? 
-Változott a terv.
-Értem. Csak jöttem szólni, hogy ma új szállítmányt kapunk, így későn fogunk hazaérni, ezért nem lesz vacsi. Hagytam lent pénzt, rendeljetek valamit. 
-Rendben, köszönjük. -Lily elmosolyodik és elhagyja a házat. Harry visszajön hozzám, de közben a nadrágját is leveszi. Rólam is leszedi a pólóját. Felcsillannak a szemei, amikor meglátja a csupasz mellkasom. A nyakamhoz hajol és végigcsókolja, miközben leszedi rólam a bugyim. 
-Hmm, a csipkéset jobban bírtam. -mondja. 
-Visszakapod, ha megígéred, hogy nem szakítod el. Azután a két hét után, csak két normális darabom marad. A többit meg 15 éves korom óta fel se húztam, mert gáz. 
-Ígérem, de ugye elmehetek veled venni?
-Persze. -nevetek fel és hozzányomom a csípőm. 
-Basszus. -nyög fel, majd újra megcsókol és ledobja a boxerét, majd beveti magát. Megijedek amikor egy nagy reccsenést hallok és az egész ágy megdől. 
-Hupsz. 
-Azt hiszem, apa nem lesz boldog, ha ezt meglátja. 
-Ne érdekeljen. -mondja és folytatja a lökéseket.

XXX

*1 hónappal később*
Már minden teljesen rendben van, apát rávettük, hogy engedjen vissza és mehessek akcióba én is. Most is épp egy srácot üldözünk Harry-vel, London egyik kissé lepukkant negyedében. A pasi a maffiánk ellen szervezkedett, de most már tudjuk ki ő és el kell kapjuk. Emeletes házak tetején rohangálunk keresztül és ugrálunk egyikről a másikra.  Sikerül utolérnem és a földre terítem. Verekszünk és sikerül legyűrnöm, de aztán ledob magáról. A ház szélére gurulok, de időben megállítom magam. Feltápászkodom, de addigra előttem áll már és egy rúgással eltalálja a hasamat, én pedig hátraesem, de az utolsó pillanatban megfogom a lábát és magammal rántom. Nem sokat zuhanunk, mert a két ház egymás mellé van építve közvetlenül csak az egyik egy kicsit kisebb. Felnyomom magam, de akkor meglátok egy nagyon ismerős arcot elképedve, egy kicsit feljebb az ablakban. 
-April?! -nincs időm gondolkodni, sem válaszolni. Felpattanok és a sráchoz lépek és lenyomom a földre, majd eltöröm a nyakát. Addigra Harry is odaér és leugrik hozzánk. 
-Minden oké?
-Persze, de nézz fel. -intek Den irányába. Azt hiszem ennek nem lesz jó vége. 
-Hopp... 
-Igen. -a lány még mindig hitetlenkedve néz. -Den! Menj el az ablaktól! -kiáltom, majd hátrálok, nekifutok, felugrom és sikerül megkapaszkodnom a keretben. Felhúzom magam és bemászok. A lány az ágyán ül és még mindig sokk alatt van. -Den?! Hahó! Minden oké? -közeledek hozzá. 
-Nem... -nyögi ki. -és ne érj hozzám! -távolodik el, amikor felé nyújtom a kezem. Közben Harry is bemászik.
-Den, kérlek, hadd magyarázzam meg. Ez nem az, aminek látszik. 
-Mégis mi? Hogy csak úgy megöltél egy embert??
-Nem, ő áruló volt. 
-Na jó, menjetek innen! 
-Den, ne csináld... 
-Nem, April. Nem érdekel. -könnyek lepik el a szemem, mert tudom, hogy most elveszítem őt, a legjobb barátnőmet. Teperni fogok érte, hogy megbocsásson. Csak bólintok és az ajtó felé indulok, mögöttem pedig Harry jön. Mielőtt kilépek, viszont megszólít.
-April?
-Igen?
-Csak azt mondd meg... Louis... ő is... ilyen?

-Maffiatag? Igen. Mi mind. És... még sokmindent nem tudsz. Ha érdekel... akkor csak kérdezz. -bólint. -Tudom, hogy ez most nehéz lesz neked... viszont egy baba elvesztése is az. -mondom, mert tudom, hogy ez felkelti az érdeklődését és meg fog keresni. Értetlenül néz rám, Harry pedig átkarol és nyom egy puszit a fejemre, majd kimegyünk. 

2017. január 28., szombat

57. rész - Collateral damage


April szemszöge:

„A szoba sötét lesz, és egyedül maradok. Hideg fuvallat járja be a szobát, és a huzat becsapja az ajtót. Lassan az ablakhoz sétálok, hogy becsukjam. Kifújom a levegőt, és ahogy a meleg leheletem eltűnik az ablakról, meglátom magam mögött a tükörképét. Most is a fekete kapucnis pulóver van rajta, koszos, pár helyen elszakadt sötétszürke melegítővel. Kezét végighúzza a bútorokon, miközben felém közelít.
- Hailey-t ne bántsd. Másokat ne bánts. Azt sem értem engem miért bántasz. – fordulok vele szembe. Egy lépésre állhat tőlem. – Válaszolj! – kiabálom remegő hanggal.
- Mert a te hibád minden. A te hibád, hogy elvesztetted a gyereket, a te hibád, hogy ártatlan emberek haltak meg.
- Nem! – vágok közbe. – Nem akarom a hazugságaidat hallgatni, nem tehettem róla. Én próbáltam, harcoltam, minden tőlem telhetőt megtettem, nem tudtam megmenteni, és azt még egyszer ne merd állítani, hogy Luke vagy akármelyik embere egy cseppet is ártatlan volt. Nem. És te is csak bűntudatot akarsz bennem kelteni, és azt akarod, hogy teljesen megőrüljek, de nem te..te nem is vagy igazi, csak a hülye gyógyszerek miatt képzellek ide. – beletúrok a hajamba és a hideg ablaknak dőlök.
- Ez neked nem elég igazi? – a nyakamnál fogva felemel és a falhoz nyom, kissé felemel, és levegőt egyre nehezebben kapok. – Azt hiszed, hogy ártatlan vagy és hogy nem tehetsz semmiről, talán, még okosnak is hiszed magad, de ha már az elején nem bentél volna bele a titkos kis kapcsolatodba Harryvel, nem történt volna meg semmi ezek közül. És amikor szakítottatok, ott volt az esély, hogy békén hagyjátok egymást, de mégis itt vagytok újra együtt. Mi ez, ha nem a te hibád?
- Ezt csak képzelem nem vagy igazi. – szűrődik a fogaim közül. – Hol vannak a többiek?- elengedi a nyakamat és a fal mellett lekuporodok a földre.
- Megöltem őket. Mindenkit. – mosolyog, mintha egy jó viccet mondott volna.
- Nem tehetted. – felkelek és kifutok a szobából, egyenesen a nappali felé. Mikor belépek, a szám elé kapom a kezemet és könnyek folynak a szemeimből. Ott fekszik mindenki és vér borít mindent. Halottak. Harryhez – vagyis a testéhez- futok, letérdelek mellé és zokogni kezdek. Az arcomba lógó hajtincseket eltűröm a fülem mögé és felállok. Körülnézek és megint látom  őt. A pultnak támaszkodik. – Miért csináltad ezt? – szipogom. – Nem te nem is csináltad ezt igazából. Ha megöltél volna, mindenkit nem hallanám, ahogy Hailey játszik az új felhúzhatós játékával. Várjunk..  – körbenézek és eltűnik minden test és vér. Az ő alakja sem olyan félelmetes már. Elszaladok Hailey szobájához és megnyugodva látom, hogy boldogan kapcsolja be újra és újra az éneklő kisbékát. – Nincs semmi baj. – térdelek le hozzá ő pedig nevetve a nyakamba csimpaszkodik, én pedig magamhoz ölelem és felállok vele. Érzem ahogy a gyógyszer kezd kiürülni a szervezetemből, és a gondolkodásom kezd visszaáll normálisra. Kimegyek Haileyvel a fürdőbe és bezárkózok. Még mindig a békával játszik én pedig megkeresem a gyógyszereimet. Kiöntök egy keveset a tenyerembe és az egyik díszvirág kavicsai közé öntöm őket mintha beszedtem volna.”
A fürdőben térek magamhoz, a gyógyszerek pedig ugyan úgy vannak, mint ahogy az előbb hagytam őket. Ez furcsa volt általában ilyenkor felébredek és valami szörnyű történt velem. De ez csak álom volt. A doki csökkentette a mennyiséget, nyilván e miatt. Valahogy el kell hitetnem a többiekkel, hogy a gyógyszerek miatt hallucinálok, és nem őrült vagyok, de akárhányszor próbálkoztam eddig, csak rám erőltették.
Harry löki be az ajtót és térdel le hozzám.
- Nem hallottad, hogy kiabáltunk neked? Azt hittük valamit csinálsz magaddal miután kirohantál és bezártad magad a fürdőbe. – aggódva mér végig, hogy van e valami bajom.
- Nem hallottam semmit, szerintem keveset ittam ma és elájultam, de csak a gyógyszerekért jöttem. – hazudom neki. Kiveszek egyet az üvegből és a számba veszem, de a nyelvem alá szorítom. Iszok egy kis vizet rá, mintha le akarnám nyelni, majd Harry megölel. Kezeimet a nyaka köré kulcsolom, és közben kiveszem a kapszulát a számból és a kád lefolyójába dobom. Nem fogom elmondani neki, úgysem értené meg, és csak rákényszerítene, hogy vegyem be.

XXX

- Harry. – töröm meg a csendet kettőnk között a szobában.
- Hm – fordítja felém a fejét.
- Mi van Luke-ékkal? – nem számított erre a kérdésre.
- Egy idő után nem igazán voltam kíváncsi rájuk. Úgy tudom, még mindig életben vannak, de azt kívánják, bárcsak vége lenne már. – simogatja a hátamat.
- Ez hülye kérés lesz..- harapok az alsó ajkamba. – de nem vinnél be? Muszáj látnom a saját szememmel.
- April nem hiszem, hogy ez jó ötlet. – ül fel velem együtt.
- Harry, jól vagyok, csak tudni szeretném és biztos akarok lenni benne. Kérlek. – fogom meg az arcát.
- Miért nem várunk pár napot? Hogy biztosan jól legyél. – tűr a fülem mögé egy tincset.
- Harry, magam mögött szeretném hagyni ezt az egészet, méghozzá minél előbb. Nem akarom őket többet látni, nem akarom, hogy emlékeztessenek a történtekre. Csak azt karom, hogy eltűnjenek innen. – húzom el az arcomat a kezétől. Hangosan kifújja a levegőt és rosszallóan megcsóválja a fejét.
- Azt hiszem ezt meg fogom bánni. Siess mielőtt meggondolom magam.

XXX

Viszonylag gyorsan megérkeztünk, Harry leparkolja a kocsit. Miután megáll bátorítóan megfogja a kezemet és gyengéden megszorítja.
- Biztos vagy benne? – egy apró mosollyal bólintok.
- Minél előbb túl vagyok rajta, annál könnyebb lesz. – kiszállunk a kocsiból, lassabban megyek a szokásosnál, hogy ideges vagyok e? Leírhatatlanul.
- És mégis hogyan kerültek hozzátok?
- Apád nem akarta, hogy ha esetleg bemennél találkozz velük, szóval ide hozták át őket.
- Értem. És miért hagyták őket életben?
- Nem akartak nélküled ilyen döntést hozni. – csak bólintok, és nem szólok semmit. Csendben megyünk tovább, újra látok már rég látott arcokat, többek között a fiúkat is. Liamet és Niallt tényleg alig láttam, de így is ugyan úgy fogadtak. Senki nem kérdezte miért vagyok ott, nyilván tudták, hogy miért és azt is, hogy mások nem tudják, hogy itt vagyok.
Harryvel továbbmegyünk, egyenesen az alaksorba. Nem voltam még itt, már a lépcső tetejéről kiráz a hideg, és nem csak azért, mert dermesztő hideg van odalent. Végigsétálunk a folyosón, majd a végén Harry kinyit egy régi vasajtót. Nyikorogva bezárja magunk után, egyedül nem engedett volna be, de hogy őszinte legyek, nem is akartam. Luke és Ashton ülnek a szoba két végében. Mindkettőjük teljesen legyengülve, tele sebekkel. Felső egyikkőjükön sincs, illetve Ashtonon egy-két ingmaradvány felismerhető. Vér, kosz és izzadtság keveredik rajtuk, undorodok, ahogy rájuk nézek. Nincsenek kétségeim, biztos vagyok abban, hogy szenvedtek. Elveszem Harrytől a pisztolyát és Lukehoz lépek.
- Miért volt ez jó neked? – kérdezem, miközben a fejének szegezem a fegyvert.
- A hatalomért.
- Mégis semmit sem kaptál végül.
- De megérte.
- Mégis mi érte meg? Az hogy nem születhetett meg a baba?
- Járulékos veszteség.

- Egy cseppnyi megbánás sincs benned? – nyomom a fejéhez a pisztolyt. Nevetve rázza meg a fejét. Talán nem kellett volna hirtelen cselekednem, talán rossz döntés volt, de visszacsinálni nem lehet. Meghúztam a ravaszt. Amint tudatosult bennem, hogy mit tettem, a pisztoly kiesik a kezemből, és hangos koppanással a földre esik.  

2017. január 9., hétfő

56. rész - He is coming...

Miután Zayn sikeresen lenyugtat, felültet a kanapéra és hoz nekem egy pohár vizet. 
-April, ez így nem mehet tovább. Elmegyünk egy orvoshoz. 
-Nem akarok. 
-Nem akarás kérdése. Indulunk. -mondja és kihúz a szobából. Mögöttünk jön Lou és útközben felszedjük Harry-t is. Egy épülethez visznek, ami inkább hasonlít egy házi börtönre, mint egy orvosi rendelőre. 
-Hova hoztatok? 
-Ebben az épületben olyan emberek vannak akik valaha maffiákba tartoztak, de bekattantak és ide kerültek. Itt van egy orvos, aki segíteni tud. 
-Na nem. Én oda be nem megyek. -pattanok ki az autóból és elindulok visszafelé, arra ahonnan jöttünk, de nem jutok sokáig ugyanis Harry kap el hátulról és felemeve cipel magával. 
-Harry! Engedj el! -ficánkolok, de ő ugyanúgy tart. Amikor beérünk Lou a recepcióhoz megy ahol eligazítást kap, majd bemegyünk az orvos rendelőjébe, de ő még nincs ott. Harry elenged, de nincs kedvem eltávolodni tőle ezért hozzábújok. Nem sokkal később megjelenik az doki és megkérdezi mi okból vagyunk itt. A fiúk mind rám néznek, de én nem válaszolok, ezért megteszi helyettem Harry és Zayn. Elmondják a problémát, majd a doki hozzám fordul. 
-A te verziódat is szeretném hallani. -mondja, de én csak a fejemet rázom. 
-Nem tudok újat mondani. 
-Talán mégis. -de válaszom ugyanaz. -Rendben... milyenek ezek az álmok? Megijesztik? Megnyugtatják? Bármilyen érzelem? -és magam se tudom miért, de erre válaszolok. 
-Először amikor ezt álmodtam, akkor szép volt az egész. De amikor felébredtem belőle féltem. Nem tudtam hová lettek. 
-Értem. 
-Mindig ugyanazt álmondja vagy van valami eltérés?
-Ugyanaz, minden mozzanata. 
-Rendben. Felírok egy gyógyszert, az majd segít. Naponta kettőt kell szednie.
-Köszönjük. -mondja helyettem Harry. Ezután hazamentünk és egy órával később már a kezemben is voltak a pirulák. Elalvás előtt belémerőszakoltak egyet. Nem akartam bevenni. A gyógyszer látványa is taszított. És aznap éjjel az álmom sokkal rosszabbra fordult, mint azt gondoltam volna. 

*1 hónappal később*
*Harry szemszöge*

April nyöszörgésére kelek fel. Azonnal felrázom. Félősen hozzám bújik és én igyekszem megnyugtatni. Amit az orvos felírt az első két hétben megtette a hatását, de azóta újrakezdődött, de most már álmaiban valaki mást lát. És félek, hogy ez most sokkal rosszabb. Sikerül megnyugtatnom, így visszaalszik. Nem sokára én is elalszom. 

XXX

-April! Kérlek, ne csináld ezt! Tudod, hogy be kell venned a gyógyszert. 
-Nem akarom. 
-Kérlek! Fél pillanat, nem több.
-Nem! Nem akarom látni megint! -fogja a fejét. 
-Nem fogod, itt vagyok. Nem lesz baj, oké? -mondom. Felé nyújtom a pirulát, de elfordítja a fejét. Felsóhajtok. -Babe... -csak a fejét rázza. -Kérlek. Ne kelljen... nem akarom, hogy erővel kelljen. 
-Nem! NEM! -kiáltja és kiveri a kezemből a gyógyszert. Hátralök és folytatja a sikoltozást. -NEM AKAROM ÚJRA LÁTNI! -felpattanok és magamhoz vonom. 
-April! Állj le!
-NEM! NEM! -sikoltozza tovább és kénytelen vagyok lefogni, hogy ne csapkodjon. Zayn ront be, én meg intek neki. Csak bólint és előkeresi a fiókból a az injekciót. Ugyanaz a gyógyszer van benne csak folyadék formában. -NE! NE! KÉRLEK! NEM AKAROM ÚJRA LÁTNI! NE! -erősen fogom és Zayn-nek sikerül beadnia. Egy kis idő kell, hogy lecsillapodjon a karjaim közt, de végül már csak sírva bújik hozzám. Remeg és azt ismételgeti, hogy jön. 
-Ki az, babe? 
-Jön... állíts meg, kérlek állítsd meg! 
-Sshhh... 
-Meg... meg fogja... nem... nem tudom megv... -mondja, de nem tudja befejezni, mert elájul. Nem ez az első, hogy ezt teszi vele a gyógyszer. Kiüti és ilyenkor nem tudunk semmit tenni. Csak hagyjuk, hogy pihenjen. Ilyenkor legalább alszik egy keveset álmok nélkül. Bár mostanában egyre rövidebb ez az idő is. Nem hagyhatjuk magára egy kicsit sem. Mindig kell, hogy legyen valaki mellette és egyre kevesebb embert tűr meg maga mellett. Ez aggasztó, valamint az is, hogy sosem hajlandó megkönnyíteni a helyzetet és bevenni egyből a gyógyszerét, valamint az, amit folyton ismételget, de sosem mondja el konkrétan a választ, ha kérdezem. Elindulok a folyosón, anyaék szobája felé, miután Zayn közli, hogy marad Aprillel. Anya épp Hailey-vel játszik. 
-Szia. 
-Szia. -a húgom, ahogy meglátt hevesen kalimpálni kezd a kis kezeivel meg lábaival. 
-Szia húgi. Mizu? -nyúlok érte. 
-Na várj. -mondja anya és felemeli a picúrt. Hason leteszi velem szembe az ágyra. A pöttöm felnyomja magát és négykézláb kezd felém mászni. 
-Azta! De ügyes valaki! -kapom fel amikor odaér hozzám és megpörgetem a levegőben. Nyomok egy puszit az arcára, majd leülök vele az ágyra. 
-Hogy van? -céloz anya Aprilre. Leül mellém és vizslatni kezd. Újra felsóhajtok. 
-Ugyanaz megint. Egyre kevesebbet alszik és nem sok mindenkivel hajlandó szóbaállni. 
-Még mindig ugyanazt álmodja? 
-Igen, vagyis... most már ébren is beképzeli magának. 
-És a gyerekek? 
-Azok már nincsenek. Legalábbis eddig mindig arról beszélt amiről álmodott, és most már nem hozza szóba őket. Azt mondogatja, hogy jön valaki és hogy állítsam meg. Hiába kérdezem, ki az, nem válaszol rá. Szerinted köze lehet ennek is ahhoz, hogy elvesztette a... gyerekünket? -fáj kimondani igen. És ha csak így is fáj, akkor neki, hogy fájhat?
-Nem tudom, szerintem igen. De tudod, hogy egy ilyen, nagyon nagy nyomot hagy. 
-Igen, anya, látom rajta, hogy fáj neki és nem tudja túltenni magát rajta. Nem tudom mennyire látszik... de nekem is fáj. -a vállamra hajtja a fejét. Ezzel jelzi nekem, hogy látja rajtam. -Én... szeretnék segíteni rajta, nagyon szeretnék, de nem tudom, hogyan csináljam. Talán... ha beszélnél vele. Veled már megtörtént. 
-Rendben. Bemegyek hozzá. 
-Segítene, ha bevinném Hailey-t?
-Meglehet. Egy próbát megér. -visszaadom neki az apróságot és elindulok, hogy egyek valamit. 

XXX

Benyitok a szobába és April éppen ébredezik. 
-Zayn, menj, szólj anyának, rendben? 
-Persze. -vállon vereget és kimegy. Befekszem April mellé az ágyba. 
-Rosszat álmodtál? -nem szólal meg, csak bólogat. -Semmi baj. -nem sokkal később anyu jön be, a kezébe Hailey-vel. 
-Sziasztok! 
-Hello! 
-Aaaa! Hailey! Megfoghatom? 
-Persze. Hogy vagy? -kérdezi anya. April csak egy vállrántással felel. A húgom örül Aprilnek, rögtön a haját kezdi piszkálni. 
-April, ugye tudod, hogy bármikor beszélhetünk, ha szeretnéd. 
-Igen, de... nincs sok időnk, nem sokáig szokott távol lenni. -súgja.
-Kicsoda? -kérdezek rá. 
-Ő... 
-Mit csinál veled? -szólal meg anya.
-Bánt. M-megöli... mindig ezt csinálja. 
-Kit öl meg? -April összerezzen.
-Jön... -gyorsan a húgomat visszaadja anyának és az ölembe mászik. -Menj... menj, ha nem akarod, hogy őt is megölje... képes rá. -mondja és kitör belőle a zokogás, mire magamhoz szorítom. 


Sziasztok! Reméljük tetszett ez a rész is! Ha igen, hagyj nyomot magad után! Szép hetet mindenkinek!

2016. december 31., szombat

55. rész - Delusion






Még én sem igazán fogtam fel épp ésszel, hogy mi történt, mintha az egész pár óra alatt forgott volna le. Megtudtam, hogy terhes vagyok, elraboltak minket, kínoztak minket, Harry is megtudta, hogy terhes vagyok, és végül mindez hiába, hiszen a francba is, nem vagyok már terhes. Harry megszorítja a kezemet, közben a többieket nézek, Apa egyből kimegy a szobából, majd Des is követi. Lilly leül mellém az ágyra.
- Miért nem szóltál?
- Én is csak aznap tudtam meg mikor elraboltak minket. – törlöm meg az arcomat. – Mellesleg, nem lett volna túl egyszerű elmondani alapból se, hogy terhes vagyok, nemhogy azt, hogy Harry az apja.
- Ki tudja, talán összehozta volna őket megint. – sóhajt Anne. – Most valószínűleg kint veszekszenek, hogy kinek a hibája volt ez az egész. Pedig eddig úgy tűnt, van remény arra, hogy vége lesz a nézeteltéréseknek közöttük. Mikor eltűntetek ők próbáltak együtt dolgozni, még ha nem is látszódott próbálkoztak. De valljuk be nem egyszerű együtt dolgozni valakivel, aki ugyan úgy vezető egyéniség és mindent az irányítása alatt akar tartani.
- Talán majd a közös utálat összehozza őket megint. A közös utálat összehozza az embereket. – szólal meg Louis.
- Oké sajnálom, hogy ezzel leromboltam az egész ’ újra összehozzuk őket, mint a régi szép időkben’ teóriát. Fogalmam sincs, hogy hogyan kéne reagálnotok erre, de biztos nem kéne még a fejemhez vágni, hogy most hogy elromlott minden. Nem mintha eddig akárki próbálkozott volna ezzel. – felkelek és egy pulcsit magamra húzok.
- Sajnálom, April. – nyúl a karomért Lily.
- Nem szeretném, hogy akárki sajnáljon, nem megyek sokra vele, csak, hogy mindenki úgy fog kezelni, mint egy sérült madarat. Csak legyetek mellettem, mert nem hiszem, hogy ezt épp ésszel ki fogom bírni, de az egyáltalán nem segít, ha még több dolgot ráfogtok erre, így is van elég bajom, érezzem még e miatt is bűnösnek magam? Mert nem szeretném. – kimegyek a szobából és becsapom az ajtót magam után. Nem foglalkozok apáék veszekedésével, egyenesen az erkélyre megyek és behúzom az ajtót magam után. Nem szeretnék senkivel beszélni erről, azt hiszem először magamban kell rendeznem a dolgot, de ezt mégis hogy tudnám lerendezni egyedül. Csalódást okoztam Harrynek, csalódást okoztam Anne-éknek, csalódást okoztam apáméknak, de legfőképpen magamnak.
- Miért teszek tönkre mindent? – temetem arcomat kezeim közé.
- Rossz szokás? – nevet fel mellettem egy ismerős hang, nem is vettem észre hogy kijött. – vagy akár családi vonás. – fordul felém és közben a korlátnak támaszkodik. – Csak mert ismerek valakit, aki szörnyen kezdte a karrierjét é rettenetesen béna volt abban, amit csinált.
- Ha egy rettenetesen béna egykori énedhez hasonlítasz, lehet, hogy csak rontasz a helyzeten.
- A lényeg az lett volna, hogy észrevedd én béna voltam, te pedig nem vagy az. Őszintén szólva nálad jobban és gyorsabban senki nem tanulta még meg így helyzeteket kezelni, vagy akár harcolni. Ez már benned volt, csak dolgoznod kellett rajta. És nem azért tartottalak, illetve próbállak távol tartani tőle, mert nem bízok benned vagy, mert béna vagy. Tudom milyen ez a szakba, és tudom milyen veszteségekkel jár, te is kezded érteni. – szünetet tart és rám néz. – Soha nem akartam, hogy ilyenen kelljen átmenned. Nem is gondoltam, hogy érdekelni fog, amit csinálok, normális életet akartunk neked, de te nem szerettél anyáddal utazni és vásárolgatni. – forgatja meg a szemét mintha olyan nagy problémának tartaná, majd mindketten nevetünk. – Tudom, hogy csalódtál, amikor nem mentem érted időben, ez az én hibám is, gyorsabban is odaérhettünk volna ha az elejétől össze tudunk dolgozni Desékkel.
- Apa nem a te hibád, hogy Lukék pszichopata barmok és semmi emberség nincs bennük. Te megcsináltál mindent, amit tudtál, én viszont feladtam miután.. miután Luke tette amit. Ott ültem és nem próbáltam meg kijutni, végig néztem, ahogy Harryt verté, és gyűlölöm magam miatta.
- April te tettél meg mindent. Fizikailag szó szerint nem voltál többre képes, nem rajtad múlt. De az a lényeg hogy most már itt vagy.
- Köszönöm. – hajtom a fejemet a vállára.
- Ez nem jelenti azt, hogy ki vagyok békülve a gondolattal, hogy vele vagy, főleg nem azzal, hogy terhes lettél tőle, talán ráküldhetnék pár embert, hogy –
- Apu! – ütöm meg a kezét.
- Jó ezt a beszélgetést máskorra. – áll fel. – És egyébként Zaynnek köszönd. – értetlenül nézek rá. – A megmentés, Zaynnek köszönd, ha nem hozzák össze Miával, talán még mindig ott lennétek. – egy apró mosolyra húzom a számat, ő pedig bemegy. Pár perc után én is elindulok, hogy megkeressem Zaynt. Nem találom egyik szobában sem, ezért kimegyek az udvarra. Egyedül áll kint csak egy szál cigi társaságában. Nem volt már belőle sok, de amikor meglátott rögtön elnyomta.
- Igazából elszívhattad volna, most ez érdekel legkevésbé. – mutatok a cigire nevetve.
- Hát akkor.. – sejtelmesen a zsebébe nyúl és kihúz egy újat, majd a szájába veszi.
- Azt már nem! – veszem ki az öngyújtót a kezéből és elhajítom messzire.
- Jössz egy új öngyújtóval. – vág morcos képet.
- Ugyan már megtalálod estig. – bököm oldalba, hogy újra mosolyogjon.
- Hiányoztál. - húz magához.
- Te is nekem, jobban, mint hinnéd. – hajtom a fejemet a mellkasára. – Köszönöm.

XXX

*2 hónap múlva*

„ Liv a nappali közepén táncol egy balett szoknyában és a plüss macijával. Andy egy játékrepülővel szaladgál körbe-körbe, közben brümmögést imitál apró szájával. A nappaliból egyenesen a konyhába, ahol a palacsintákat sütöm, a pult körül kezd keringeni, és a következő pillanatban csak egy huppanást hallok és hangos sírást. Elzárom a gázt és felveszem az ölembe Andit.
- Kicsim, hányszor elmondtam, hogy ne papucs nélkül szaladgálj. – bökök az orrára. Nagyokat pislog könnyes szemeivel, persze már abbahagyta a sírást, hiszen csak hiszti volt. – Na, most szedd össze a játékaidat. – próbálom letenni, de erősen kapaszkodik a nyakamba. Kiegyenesedek újból, hogy a szemébe nézzek. – Na gyere, akkor inkább segíts palacsintát sütni. – leültetem a pultra és engedem, hogy kevergesse a palacsintatésztát. Persze hamar megunja ezért lekéretőzik a pultról és elfut játszani. Egy ideig nézem, ahogy a kockákat rakosgatja egymásra, majd Harry karjait éreztem magam körül.
- Az én gyönyörű feleségem és.. az elégetett reggeli. – fordul az égett szag felé.
- Ó a fenébe. – kapok a serpenyőhöz. Eldobom az odaégett palacsintát, majd Harry kiveszi a kezemből a serpenyőt.
- Majd én befejezem, te menj a gyerekekhez. – húz magához egy hosszú csókra.
- Szeretem, ha a konyhában tevékenykedsz. – húzódok el tőle.
- Azt is szereted, ha a hálószobában tevékenykedek. – harapja meg az alsó ajkamat. – Ami már régen volt.
- Tudoom, nekem is hiányom van már, de ikrekkel kinek van ideje ilyenekre, örülök, ha fogat mosok reggel. Fésülködni nem is szoktam.
- Pont ezért, mit mondasz arra a hétvégi kiruccanásra? Csak te én, és semmi gyerek. 2 nap.
- Még túl kicsik és bébiszitterre nem akarom bízni őket. – hezitálok.
- 3 évesek, a szüleink meg tapasztaltak, probléma megoldva.
- 2 nap, de csak ennyi. És csak azért mert már nagyon rég óta nem voltunk együtt. – nyomok egy puszit az arcára majd elmegyek rendet tenni a két veszekedő apróság között.”

- April ébredj! – rázza meg a vállamat Harry.
- Megint sír Andy? – nyöszörgöm.
- Micsoda? Ki az az Andy? April, kelj fel. – ebben a pillanatban jövök csak rá, hogy mit mondtam. Már vagy 3 hete ugyan ezt az álmot álmodom. Teljesen ugyan ezt, és már annyiszor átkondoltam, hogy milyen lenne, ha igaz lenne, hogy lassan már azt hiszem, hogy ez a valóság. Mintha emlék lenne nem csak egy álom részlet.
- Mondtál valamit? – tettetem mintha csak most ébredtem volna fel.
- Csak álmodban beszéltél. – húz magához.
- Ha te mondod. – sóhajtok és próbálok visszaaludni. Az elmúlt hetekben ezekkel az álmokkal csökkent az alvásidőm is.

XXX

- Hol vannak? – futok be a szobába, ahol Louis és Zayn Xboxoznak.
- Kit is keresel pontosan? – kérdezi Louis de a képernyőt nézi.
- Hát vajon kit? Rátok bíztam őket és ti csak úgy elvesztettétek őket? – akadok ki. Mindketten összezavarodottan néznek rám. –ne csak üljetek ott, segítsetek megtalálni őket! – kiabálok.
- April nyugodj le, mondd el, hogy kit keresel. – lép hozzám Louis.
- Livet és Andyt. – tolom el magamtól. Egymásra néznek, majd újra rám. Mintha őrült lennék. – Miért hagytátok el őket? Olyan nehéz volt szívességet tenni?
- April le kell nyugodnod. – fogja meg a karomat Louis. Nem érdekel mit mondd, a falhoz lököm és oda szorítom.
- Segíts megtalálni őket! – lököm oda megint.
- April elég! – kiabál Zayn és leszed Louisról, a kezeimet hátra fogja és magához szorít. – Nem létezik Liv és Andy! Érted? Nincsenek! Csak álmodtad! – kiabálja, majd hirtelen jön a megvilágosulás és nem próbálok kiszabadulni.
- Nincsenek gyerekeim. – suttogom miközben a térdeimre esek, Zan még mindig fog. – 2 hónapja elszúrtam mindent és nincs gyerekem. – kezdek el zokogni Zayn ölében.

2016. november 27., vasárnap

54.rész - I'm here for you

Úgy esem össze, mint valami játékbábu aminek hajlíthatós végtagjai vannak. Hárman rohannak hozzám egyszerre azt kérdezgetve, hogy jó vagyok-e. 
-Igen, csak valaki segítsen felállni. -mondom, mire Jax felkap. Luke-ot és Ashton-t egy furgonba taszigálják be éppen. Harry-re nézek és meglátom a fájdalmas tekintetét. Végignézek rajta és észreveszem, hogy vérzik az oldala. Megragadom a mellettünk álló Zayn karját mire rámnéz. 
-Vérzik. Vidd be őt, kérlek. Amilyen gyorsan csak tudod.
-April, te is vérz... -de nem hagyom, hogy befejezze, a szavába vágok.
-Nem érdekel! Csak csináld. -apa és Des viszont nem hallgatnak rám. 
-Gyerünk, minnél előbb vissza kell érnünk. -indul meg Des a kocsi felé. Azonnal leesik, hogy Oxfordra gondol, de azt nem hagyhatom.
-Nem! -mondom élesen. -Nem érdekel, melyikőtök mit gondol. -mutatok apára és Des-re. -Most nem. És nem hagyom, hogy vissza menjetek, mert az baromi sokáig tart. Mindenki jön hozzánk az orvosokhoz. Leszarom ki mit gondol. Ez a leggyorsabb.
-Igaz. -helyesel Louis.
-Menjünk. -mondom, mire mindenki megindul a kocsik felé. Jax a karjaiban tart egész út alatt, elöl Mia és Logan. Száguldozunk, ettől pedig kissé rosszul leszek, de türtőztetem magam. Alig várom, hogy odaérjünk és amint megtörténik, azonnal kiszállunk és az orvosi felé vesszük az irányt. Mivel 3 heti kosz, száradt és friss vér, és egyéb undorító dolgok vannak mindenhol a testmen, ezért először egy kádhoz visznek. Két a maffiánkba tartozó nő és Mia leveszik rólam a ruháimat. Amikor elkezdik rólam lemosni a sok redvát és megszabadulok az összes vértől, nagy megkönnyebbülés fog el, bár a mellkasomon a nyomás nem csökken egy kicsit sem. Könnyek szántják végig az arcom, de amint kész lesznek fürdetésemmel, rám adnak tiszta fehérneműt rátesznek egy hordágyra és rám terítenek egy vékony lepedőt és áttolnak Patrick-hez, aki azonnal neki áll ellátni. Kapok egy erős fájdalomcsillapítót és néhány öltést is, valamint kötéseket, majd ultrahanggal kezd el vizsgálni, hogy megnézze nincs-e belső vérzésem, és hogy mennyire sérültek a szerveim. 
-Patrick?
-Igen?
-Megnéznél nekem valamit?
-Bármit. Mi lenne az?
-Kérlek... nézd meg, hogy nem vagyok-e terhes? 
-April mi...?! Megerőszakoltak?
-Nem. Csak... kérlek nézd meg. -egy sóhaj kíséretében megteszi amit kérek.
-Elmondod mi történt?
-Persze, majd el. Apámnak ne mondd el ezt légyszi. 
-Rendben. Nem találok semmit. Nem vagy terhes. -remegve kifújom a levegőt. 
-Köszönöm. -mondom. Zayn nyit be és kérdezi, hogy hogyan állunk.
-Kész van. Minden rendben lesz. Elviheted. -Zayn csak bólint és odajön hozzám, majd felkap és elvisz ki az orvosiból. Patrcik "minden rendben lesz" mondata kavarog a fejemben, mert érzem, hogy valami nagyon nem lesz rendben. Ezt az érzést félreteszem és inkább megkérdezem Zayn-től, hogy hova visz. 
-Harry-hez. Nem nyugszik, amíg ott nem vagy mellette. 
-Én sem tudnék nélküle aludni. 
-Elhiszem. 
-Ugye itt maradtok? -kérdezem és épp válaszolna, de felnéz és megtorpan. Apa áll előttünk. 
-Szia. -köszönök.
-Minden rendben? -simítja hátra pár hajtincsem. 
-Igen, persze. Részletekért menj Patrick-hez. De jól vagyok. Tényleg. Csak hadd aludjak. 
-Rendben. -nyom egy puszit a homlokomra. 
-Apa?
-Igen?
-Kérlek ígérd meg, hogy amíg itt vannak és amíg fel nem épülünk tedd félre minden ellenszenved és legalább próbáld meg elviselni őket. Nagyon szépen kérlek. 
-Megpróbálom. 
-Köszönöm. -apa int a fejével Zayn-nek, aki kikerülve apámat, megindul tovább. Kicsit meglepődöm, amikor apám itteni hálójában kötünk ki. Harry az ágyban fekszik, ébren, mellette Lilly és Anne a kezében Hayley-vel. Odajönnek mindketten és körbe puszilgatnak. Zayn berak az ágyba és betakar, majd tőle is kapok egy puszit. Lilly megkérdezi, hogy szeretnék-e valamit inni vagy enni. Most tűnik csak fel, hogy mennyire is éhes vagyok, de csak vizet kérek, amiből nagyon sokat iszom. Ezután mindenki elmegy és mi maradunk ketten, a sötétben. Nem törődve azzal, hogy fáj felnyomom magam és közelebb csúszom Harry-hez. Az oldalamra fordulok és hozzábújok. 
-Elvesztettem őt... -mondom összeszorított szemekkel.
-Tudom. Volt egy pont, ahol már úgy tűnt mi sem éljük túl. 
-Igen, de annyira rosszul érzem magam miatta. Meg kellett volna védenem.
-Kiszolgáltatott helyzetben voltál. 
-Tudom, de akartam őt. 
-Én is. Figyelj rám! Itt vagyok veled. Itt vannak a többiek. Úgy néz ki alakul valami az apáink között. Nem hagyom, hogy még egyszer bármi bajod essen. Érted?
-Igen. Alszunk?
-Azt se tudom mi az. -nevet fel és vele nevetek én is. 
-Jó éjt Harry. 
-Jó éjt kicsim. -megcsókol, majd tényleg elalszunk mind a ketten. 

XXX

Harry simogatására és szólongatására ébredek fel. 
-Mmm... hadd aludjak!
-Aludhatsz, miután ettél. Nem akartalak titeket felkelteni, de muszáj ennetek valamit. -hallom meg Lilly hangját. 
-Mi a kaja? -kérdezem bágyadtan. 
-Hús, krumpli és saláta. Jó lesz? 
-Persze. -nyitom ki a szemeimet. Megpróbálom felnyomni magam, de nem megy, a kezem összecsuklik alattam és visszaesem. Valószínűleg Harry-nek sem esett jól, de nem szólt semmit, csak egy aprót nyögött. Lilly segít nekem felülni, közben betoppan Anne is aki Harry-nek nyújt segítséget. 
-Hogy vagytok? -kérdezi. 
-Hát... voltam már jobban is. -válaszol Harry. 
-Én se vagyok a toppon. -kirakják elénk az ételt és gáznak érzem, hogy konkrétan etetnek minket, de ha azt vesszük, hogy az előbb még felülni sem tudtam, akkor már nem annyira tűnik annak. Három hét éheztetés után ez az étel maga a megváltás. Mindketten rendesen belakunk belőle. Nem sokkal később Liam lép be hozzánk mögötte a két maffiavezérrel. Az alap "hogy érzitek magatokat?" meg egy két hasonló kérdés után elmondják miért jöttek.
-Mielőtt eljöttünk Liam nagyjából mindent le tudott szedni az ott használt gépekről. Átmentünk rajtuk és talátunk felvételeket rólatok. Nem néztük meg őket még. Csak azt akartuk, hogy tudjátok, meg fogjuk nézni. 
-Előbb... mondhatok valamit? 
-Persze. 
-Jó. Azt szeretném, ha mindenki itt lenne. -bólintanak, majd kimennek. 
-Biztos vagy benne? -kérdezi tőlem Harry, miközben megfogja a kezem és megszorítja. 
-Nem, de jobb ha tudják. Azt sem tudom, hogy mi lesz utána. Hogy mennyire osztanak ki, vagy mennyit fognak üvölteni egymással? Vagy velünk? De nem számít. Már nem tehetek semmit ellene. -ekkor szállingózik be a kis csapatunk a szobába. Vagyis elég nagy ahhoz, hogy majdnem minden egyes kis zugot betöltsenek a szobában. Apa és Des az ágy előtt állnak. 
-Először is: ha elmondtam, nem szeretnék semmilyen reakciót. És nem akarom, hogy félbeszakítsatok. Oké? -mindenki bólogat. -Szóval... én... -nem tudom, hogyan mondjam, de Harry kezének simogatása megnyugtat, így inkább csak egyszerűen kibököm. -Terhes voltam. -itt apám rögtön közbe is vágna, de azonnal leintem. -Igen, Harrytől volt. -itt Des vágna közbe, de végül nem szólal meg. -Majdnem két hónapos volt, de aztán ugye elraboltak minket. Biztos rajta lesz valamelyik felvételen, amit úgyis megnéztek mind, de Luke miatt elvetéltem. Még az első elrablási hetünkön. -egy könnycsepp hullik le a szememből, de gyorsan le is törlöm a nyomát. 


Kérlek kommentelj, hogy tudjuk, hogy tetszett a rész! További szép hétvégét nektek!