2.rész - You didn't see anything

April Stark

Előttem áll. Lélegzet visszafojtva vártam, hogy elhagyja a szobát, de nem tette. Csak állt előttem és nem mozdult. Aztán hirtelen már a keze a lábam szorítja és kiránt az asztal alól olyan erővel hogy a fejemet hangos csattanással be is verem. Egy rettentően halványkék szempárral találom szembe magam és nem, egyáltalán nem ismerős. 

-Ki vagy? És mit keresel itt?

-Ezt én is kérdezhetném. -szól szárazon, majd eltűnik felőlem én pedig felállok. 

-De én kérdeztem előbb. -vetem oda neki csak úgy mint ő nekem.

-Itt ilyet nem játszunk kislány. -mondja, feltöri az egyik zárt fiókot és papírok között kezd turkálni. -Na halljam. 

-Én itt... -kezdem, de rájövök hogy nem biztosan lenne szerencsés elmondani hogy itt lakom, amikor a srác apám cuccait forgatja fel. -Takarítok. 

-Akkor mit kerestél az asztal alatt? -kérdezi közben rám se néz. Direkt nem válaszolok, mert nem tudom mit is mondhatnék. -Megnémultál? -néz fel egy pillanatra. 

-Nem. De igazán elmondhatnád minek vagy itt. Frank küldött valamiért? -érdeklődöm. 

-Hát persze. -mondja, de a leghülyébb ember is rájön hogy biztosan nem így van. Kiemel egy lapot a többi közül és elindul kifelé. 

-Rendben, akkor megmondom neki hogy itt jártál. -erre a mondatra megtorpan majd visszajön hozzám, a falnak lök és nekiszorít. 

-Nem mondhatod meg hogy itt voltam. 

-De ha ő küld... 

-Nem. Szólsz. Egy szót sem. Különben visszajövök és annak nem lesz jó vége. És nem láttál semmit. Értetted? -vág kiabálva a szavamba. Bólintok mire elhagyja az irodát. Visszamegyek az asztalhoz és kihúzom a fiókot. Baszki, ez hülye nem zárta vissza! Ha apa visszajön, engem basz le érte hogy mi van. A hátsó részben meglátok egy kis könyvet. Kinyitom, de üres. Idegesen vágom be fiókot és megyek ki a szobából. Az ajtót is becsukom majd a kanapéra ülve benyomom a tévét. Nem igazán érdekel hogy mi megy benne, sokkal inkább hogy mit is keresett itt ez a pasi. Nem lehetett sokkal idősebb nálam, max 4 évvel. Még hogy apám küldte! Francokat. Remélem én azért hihetőbben adtam elő hogy itt takarítok. Egy lapot vitt el, de nem láttam mi volt rajta. Ekkor apám ront be, de szó nélkül megy is tovább köszönni se köszön. Pár perc múlva pedig a nevemet ordítja. 

-APRIL! AZONNAL GYERE IDE! 

-Itt vagyok. -lépek be az irodába és meglepődöttséggel nézek körbe, mintha sosem jártam volna itt. 

-Nem járt itt senki? -kérdezi. -Nem hallasz?!?

-Bocs, de még sose engedtél be ide. -fordulok körbe. 

-Megvan az oka. 

-Nem volt itt senki. 

-Biztos vagy benne?

-Teljesen. Miért? -sóhajt egy nagyot és leül a székbe. Odamegyek az egyik polchoz és egy könyvet vennék le. 

-Ne nyúlj hozzá. Mellesleg mit csinálsz te itthon egész nap? Csak a tévét bámulod? 

-Nem, ma kitakarítottam a szobám. 

-Elmehetnél csinálni valamit. -közli én meg hirtelen ötlettől vezérelve válaszolok.

-Mi lenne ha mondjuk elmennék hozzád a bankba részmunkaidőre? 

-Kizárt. 

-De miért? 

-Inkább menj fősulira. 

-Az csak szeptemberben kezdődik és nem eszem ágában sincs odamenni. 

-Már pedig fogsz. 

-NEM!! -ordítok rá. 

-Velem így nem beszélsz. 

-Nem vagyok tíz éves. Észrevehetnéd már. -hagyom el a helyiséget és átmegyek a szobámba. A telefonom megzörren én pedig boldogan veszem tudomásul hogy Harrytől kaptam egy üzenetet.

-Szia bébi! Mikor láthatlak újra?

-Holnap megfelel? 

-Meg, de legszívesebben már most ott lennék melletted. Az ágyban ;) 

-Tudom. Nem úgy volt hogy te mostanában be akarsz mutatni szüleidnek?

-Szeretnéd? Holnap jönnek haza.

-Igen. 

-Akkor majd érted megyek. Aludj jól bébi :)

-Neked is szerény személyemmel teli álmokat :D -írom majd veszek egy gyors fürdőt és befekszem az ágyba. Rögtön el is alszom. 

•••

Eléggé meglepődtem amikor reggel, apát a tévé előtt ülve találtam. Sosem szokott itthon lenni. 

-Jó reggelt. 

-Neked is. 

-Hogy hogy itthon vagy?

-Egész éjszaka nem leszek. 

-Értem. -csinálok magamnak egy tál müzlit és azzal ülök le mellé. Enni kezdek, ő pedig egyszer csak kiveszi a kezemből a tálat.

-Hé! Az az enyém. 

-Akkor szerezd vissza és védd meg. -mondja, de látom rajta hogy inkább betanult válaszként jön és összeráncolt szemöldökkel, de eszik tovább. Bárhogy próbálkozom csak azért se sikerül visszavenni és a tartalma pedig egyre csak fogy. 

-Akkor tanítsd meg hogyan. -erre a mondatra lefagy és félre nyel én meg egy egyszerű mozdulattal csak magamhoz húzom a kezével együtt és kiiszom a maradékot. Abba hagyja a fuldoklást és egy szót se szólva többet nézi a tévét. Nagyon jó mondhatom. De már nem okoz meglepetést és még hiába mondanám el hússzor, azokra se reagálna. A nap további részét a szobámban töltöm. Írok Harrynek este hat körül, hogy ugye nem kell nagyon kiöltöznöm. A válasz pedig hogy nem kell. Néha én is furcsállom hogy nem igazán szokott felhívni, csak üzenetet küld. Persze mondta, hogy inkább én is írjak neki és csak akkor hívjam ha baj van. Apa hétkor elment, Harry nyolckor jön. Nem vittem túlzásba az öltözködést, egy fekete cipőt, nadrágot és piros felsőt vettem fel. A smink is csak alap. Így vártam rá és amikor megérkezett örömmel szálltam be mellé. 

-Szia Hazz. 

-Szia bébi. -csókol meg. Az út negyed óra, a házuk pedig sokkal nagyobb mint a miénk. Kézen fogva vezet végig a folyosókon, az egyiken pedig szembe jön velünk a kék szemű, aki tegnap nálunk járt. Ő még nem vett észre, de mosolyogva közeleít aztán meglát engem mire megtorpan és furcsán bámul ránk. A mögötte lévő ajtó felé húz Harry. Benyit én pedig gyorsan hátra fordulok mielőtt bemennék. 

-Elfelejtetted bezárni. -mondom halkan, de úgy hogy tudjam hogy biztosan hallja. Becsukódik az ajtó én pedig szembe találom magam, egy kedvesen mosolygó nővel és férfival. 

-Anya, apa. Ő a barátnőm. -mindketten előttem állnak.

-Mi a neved? -kérdezi Harry apja. 

-April. April Stark. 

1. rész - Hide or die

Enyhén kiizzadva és kissé akadozó légzéssel húzom meztelen testünkre a puha takarót. Nem ez az első alkalmunk, szeretek játszani a tűzzel, hiszen drága apám akármikor hazajöhet. Viszont azt számításba véve, hogy este 10 körül ér mindig haza, és akkor sem fordít túl nagy figyelmet rám, amiről nem tud, az nem fáj neki. Felpillantottam enyhén kipirosodott arcára, amint észrevette, hogy őt kémlelem, rögtön egy szívdöglesztő mosolyra húzódott a szája. Ez engem is vigyorgásra késztetett, kicsit megemelkedtem, majd megduzzadt ajkaira leheltem egy csókot. Kisöpörtem pár kósza, göndör hajszálat verejtéktől gyöngyöző homlokáról, majd mellkasára hajtottam fejemet. Pár percig néma csend telepedett közénk, e közben ütemes, még mindig gyors szívverését hallgattam. Ujjaimmal már megszokásból egyre jobban gyarapodó tetkóin vezettem végig, majd halvány rózsaszín ajkait rajzoltam körbe. Csípőjére ültem, majd karjaimat nyaka köré fonva forrtunk össze ismét egy csókban.
- Szeretlek - suttogtam ajkaiba.
- Én is bébi - vezette hatalmas, mégis puha kezét végig hátamon. A gyűrűi hidegségébe beleremegtem, ezen csak elmosolyodott. Ujjaimmal beletúrtam gesztenye barna fürtjeibe, mire egy apró nyögés hagyta el a száját. Hirtelen fordított a helyzetünkön, így én feküdtem alatta.
- Ugye tudod, hogy piszkosul nem ér, hogy egy mozdulattal el tudsz csábítani? - hajolok füléhez.
- Ezt úgy mondod, mintha nem lenne kölcsönös. - húzza fel szemöldökét. - Bár nem lehet mindenki ilyen szexi, mint én... - túr bele dús hajába.
- Ebben igaza van Mr. Styles. És az egója sem lehet senkinek akkora, mint az öné! - vetem oda neki gúnyosan.
- Ez! - emeli fel a hangját - teljesen igaz- nevet fel, ezzel előbukkannak gödröcskéi is arcán. Lehajol hozzám, majd nyakamba fúrja arcát, és azt kezdi kényeztetni. Végül még 10 perc játszadozás után az ágyban, ölébe fekszek és egy nyálas, romantikus filmet kezdünk nézni. Soha nem voltam az a lányos, sírós, romantikus típus. Inkább nézem meg a legújabb akció filmet, minthogy egy csoportnyavalygós lánnyal, egy 100-as zsepit elhasználjak egy tragikus szerelmi történeten. A sminket, ruhákat és cipőket viszont semmi pénzért nem tagadom meg magamtól.
- Na, és mikor tervezel bemutatni a szüleidnek? - fordul felém.
- Minél később. - adok egyszerű választ.
- Ha attól félsz, hogy nem bírnak, semmi aggódni valód sincs. Hiszen tudod, engem mindenki bír. - dobja oldalra lányosan haját.
- Persze- persze - bököm meg egyik gödröcskéjét. - És te mikor szeretnél bemutatni a szüleidnek?
- Ez komplikált. Tudod jól, hogy nagyon sokat utaznak. - tűr egy hajtincset fülem mögé.
- Tudom, tudom...
- De a te apád itt bankár a városban, szóval a legközelebb adandó alkalommal bemutatsz. - néz rám csillogó, smaragdzöld szemekkel. Persze bankár.. örülnék neki, ha ilyen egyszerű lenne.
- Ígérem. - nyújtottam ki a kisujjamat. Éppen végeztünk a kézfogással mikor hangokat hallottam lentről. 
- Ez ő! - sikítok fel, mire befogja a számat.
- Itt van az alkalom, amiről beszéltem. - kacsint rám.
- De nem a megfelelő! - húzom fel az ágyról, majd ruháival együtt-, amiket villámgyorsasággal szedtem össze a szobakülönböző pontjaiból- a szekrény felé tuszkolom. De ő, mintha nem érzékelte volna, hogy mit mondtam, csak mohón esett ajkaimnak.
- Ha- Harry!  Kérlek... E- ennek nem lesz jó vége!  - lihegem a csókok között. - Most bemész oda és levegőt sem veszel, vagy neked lőttek! - utasítom, miközben a szekrényre mutatok. Ameddig ő bemászott, én magamra kaptam egy bugyit és egy felsőt, majd az ágyamba ugrottam, és telefonomat kezdtem nyomkodni. Hallottam a lépcső egyre hangosabb nyikorgását, majd látom, hogy a kilincs lenyomódik. Rápillantok apám komor képére az ajtóban, majd visszavezetem tekintetem a mobilra abban a tudatban, hogy kimegy. De nem tette. Lépteivel felém közelített, majd éreztem, ahogy besüpped az ágy mellettem.
- Ki volt itt?- kérdezi közömbösen.
- Mi? - bukott ki belőlem. Már ott elakadtam, hogy a küszöbnél tovább jött a szobámban, amit én inkább magáncellának neveznék.
- Azt kérdeztem ki volt itt. - emeli fel a hangját.
- Senki. - felelem magabiztosan.
- Akkor csak nem te használsz férfi parfümöt?
- És ha igen? Bajod van vele? - húzok elő egy férfi dezodort az éjjeliszekrény fiókjából. Az igazat megvallva fogalmam sincs, hogy került oda, de per pillanat életmentő volt. Apám csak kerek szemekkel nézett rám, majd egy sóhajtás kíséretében elindult az ajtó felé. Viszont mielőtt kiment volna megtorpant.
- Nem szeretem, ha hazudnak nekem. - beszél maga elé, nem fordul hozzám. - Te is jól tudod.
- Igen, ezért nem is ha- csendre int. Visszafordul, majd a szekrény felé indul. - Apu e- megint nem hagyja, hogy befejezzem. Szemeimet összeszorítom, és levegőt sem merek venni. Elszámolok magamban háromig, miközben felvázolom magamban a lehetséges reakciókat. Akárhogy is nézzük, sehogy sem fogok kijönni jól ebből az egészből, mindenhogy ordítás lesz a vége. Kezével az ajtó után nyúlt, majd rám nézett. Szólásra nyitotta a száját, de szavak helyett a telefon csengése szólalt csak meg. A füléhez emelte a készüléket, nem értettem sokat, csak a beszélgetés egyik felét, de nem gondolkozhattam sokáig, mivel idegesen kirontott a szobából. Ezt követte a bejárati ajtó becsapódása. Kiugrottam az ágyból és kimentem a szobám elé, hogy megnézzem tényleg elment e. Nem hallottam semmit, a riasztó halk csipogásán kívül. Visszarohantam a szekrényhez és kirángattam Harryt. Magához húzott egy csókra, majd akart volna tovább haladni, de eltoltam magamtól.
- Ideje lesz menned. - nézek zöld szemeibe.
- Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem. - húzza magúra fehér felsőjét, ami alól tökéletesen átlátszottak tetoválásai. - Holnap látlak?
- Az attól függ. - éppen válaszolt volna, de telefonja elkezdett rezegni zsebében, majd egy mély levegőt vett. Állkapcsa megfeszült, épp, mint az izmai. Minden szó nélkül az ablakhoz lépett majd intett egy aprót kezével, és megeresztett egy féloldalas mosolyt is. Nem volt meglepő, nem egyszer csinált már ilyet. Amolyan hangulatember, bár ki nem az. Egy idő után már megszokható.
Este 7 körül járhat az idő, azóta mindent megcsináltam a szobámban, hogy véletlenül se gyanakodjon semmire. Éppen Tv-t néztem a nappaliban, amikor kivágódott az ajtó, és idegesen belépett rajta apám.
- 20 perc múlva vacsora tedd le azt a tál pattogatott kukoricát. - lépett mellém majd az irodája sötétjében tűnt el. Nem tudom mikor volt az utolsó alkalom, amikor együtt vacsoráztunk, talán amikor anyu még nem utazgatott ennyit.
20 perc múlva beléptem az étkezőbe, a vacsora tálalva volt, úgy ahogy apa mondta. Leültem az egyik asztalfőre a hatalmas asztal mellett, a másikra pedig apám.
- Mikrózott étel, hű de.. egyedi. - bukik ki belőlem.
- Mi mondtál? - kérdez vissza a távolság miatt.
- Azt, hogy isteni. - bökök egy falatot a villámra egy fintor közben. - Apu, mit szólnál, ha lenne egy barátom? - szólalok meg halkan.
- Kiherélném. - nem néz rám, mégis érzem, hogy ölni tudna szemeivel.
- De -
Semmi de. Megmondtam, hogy veszélyes.
- Minden velem egy korú felnőttnek saját döntései vannak. Miért kezelsz gyerekként?
- Mert úgy viselkedsz, mint egy gyerek. Fejezd be a kiabálást és ülj vissza. - mutat a székre, miközben már ő is kiabál. - Nem bízhatsz senkiben.
- De nem is élhetem le az életemen egy kicseszett házba bezárva! - dobom le a villámat a tányérra. A hangos csörömpölés betölti az egész szobát. Nem igazán foglalkozott velem, bár ez már szokásos volt. Csak ránézett a telefonjára, majd sietősen felállt az asztaltól.
- Ez nem lehet igaz. - sóhajtok fel. - Egy percig nem bírsz létezni a hülye telefonod nélkül.
- Munka. És te ne oktass ki engem semmiről, egyelőre jobban ismerem ezt a világot, mint te.
- Az az egy biztos, hogy a világot jobban ismered, mint engem. - viharzok ki a konyhából a nappaliba, miközben vállammal nekimegyek. Minden szó nélkül itt hagyott, már csak az autó motorjának indítását hallottam. Pár percig még dühöngtem egy párnával a kezemben, majd nekidobtam a falnak, és sikítottam egyet.
- Miért ilyen önfejű és makacs? - felkelek, hogy visszahelyezzem eredeti helyére a párnát, amin az előbb töltöttem ki dühömet. Viszont megakad a szemem a nyitott iroda ajtón. Soha nem voltam még odabent. Pont ezért megyek be most. Ezerszer próbáltam bejutni, de mindig zárva volt. Most itt az esélyem. Talán meg tudok valamit az apámról végre és nem hazugságban kell élnem. A kérdés csak az, hogy az igazság jobb vagy rosszabb lesz.
A bútorok szilva színűek, a falak pedig sötét barnák. Néhány fehér kiegészítővel van egyensúlyozva a kopár színvilág. A szoba közepén egy hatalmas asztal foglal helyet, egy fekete bőrszékkel. Végighúzom mutató ujjamat a finom fán, majd beülök a székbe. A legtöbb fiók kulcsra van zárva, de a laptopot kint hagyta. Pár papír cetli van ide-oda dobva az asztalon, nem értem őket. Miért nem lehet angolul megírni? Végül felnyitom a laptopot, és elkezdek rajta kutakodni.
10 perce semmire sem jutottam. Viszont valaki itt van. Hallom az ajtó nyitódását, majd csukódását. Lecsapom a laptopot, majd a kijárat felé indulok. Ezzel a lendülettel viszont vissza is mentem, mivel az a bizonyos valaki erre közeledett. Pánikba estem. Idegesen kapok fejemhez, majd a legjobb rejtekhelyet keresve, úgy döntöttem, hogy az asztal alá bújok. Az ismeretlen éppen ez után lépett be a szobába. Fekete lakkcipője kopogtatta a padlót, élére vasalt, fekete nadrág takarta lábát. Egyik szememet lehunytam, másikkal még mindig őt figyeltem. Már a szék mellett állt, vészesen közel hozzám. Engem pedig az ájulás keringetett.


Sziasztok!
Meghoztam az első részt, remélem tetszik, a 4 rendszeres olvasónak nagyon örültünk, és a több mint 200 oldalmegtekintésnek. Pár kommentnek is nagyon örülnénk. Sietünk a következő résszel.
puszi Katyxx

Prológus

A bejárati ajtó becsapódását követően lerúgom magamról a takarót és leosonok a lépcsőn. Felkapom a cipőm, majd kimászok a nappali nyitott ablakán. Körülnézek és meg is találom. Tőlem balra indult el az úton. A nyomába eredek, és minden figyelmemet arra fordítom hogy véletlenül se lásson meg. Kicsit hülyén hangzik, de az apámat követem, mert tudom hogy valamit titkol előlem. Valami nagyon nagyot és sötétet. Lehet hogy pont ezért nem kéne tovább csinálnom, de most már nem hagyhatom abba. Egy sikátorba fordul be én pedig megállok a ház oldalánál. Nem tudom mit tegyek melyik a jobb? Ha maradok vagy ha keresek egy másik búvóhelyet? Végül elindulok a mellettem lévő ház lépcsőjén felfelé hogy a tetőre kiérjek. Veszélyes, ezt tudom. De nem tehetek ellene. 18 vagyok de néha úgy kezel mintha még mindig 10 lennék. Ez az egyik oka amiért követtem ide. Mert abban reménykedem hogy ha megtudom akkor talán szabadabb lehetek. Nem kérek sokat, csak annyit hogy ne úgy bánjon velem mintha én nem lehetnék szerelmes, mintha nem lehetnének barátaim és senkiben nem bízhatnék. A másik ok pedig hogy megtaláljam őt. Aznap este sietve köszönt el tőlem és azóta nem láttam. Nem jött vissza. Szerettem és tudtam hogy ő is engem, mert bebizonyította. Nem tartott sokáig a kapcsolatunk, csak 1 hónap volt. De ez a hónap életem legjobbja volt. Kilököm az ajtót és a tető szélére megyek. Lefekszem a földre és így lesem ahogy apám szinte kiabálva tárgyal egy másik férfival. Egy kis idő eltelik majd apa elindul ki a sikátorból. Gyorsan szaladok vissza a házba, le a lépcsőn és célozom meg a legrövidebb utat hazáig. Más mint amerre apa megy. Végig futok az utcákon majd megkerülve a házat felmászok az ablakom hoz és már a szobámban is vagyok. Lerúgom magamról a cipőimet, leveszem a fekete pulcsit és a szekrényembe hajítom őket. Az ajtó halkan csukódik de még így is tisztán lehet hallani. Az ágyamra vetem magam, majd nyakig betakarózva alvást tettetek. Ahogy sejtettem apa benyit, de két másodperccel később már nincs is a szobámban. Ez szép volt April Stark.

Halihó! Ez lenne a prológus, hamarosan érkezik az első rész. Ha tetszett hagyj nyomot magad után :) xLucus