2017. január 28., szombat

57. rész - Collateral damage


April szemszöge:

„A szoba sötét lesz, és egyedül maradok. Hideg fuvallat járja be a szobát, és a huzat becsapja az ajtót. Lassan az ablakhoz sétálok, hogy becsukjam. Kifújom a levegőt, és ahogy a meleg leheletem eltűnik az ablakról, meglátom magam mögött a tükörképét. Most is a fekete kapucnis pulóver van rajta, koszos, pár helyen elszakadt sötétszürke melegítővel. Kezét végighúzza a bútorokon, miközben felém közelít.
- Hailey-t ne bántsd. Másokat ne bánts. Azt sem értem engem miért bántasz. – fordulok vele szembe. Egy lépésre állhat tőlem. – Válaszolj! – kiabálom remegő hanggal.
- Mert a te hibád minden. A te hibád, hogy elvesztetted a gyereket, a te hibád, hogy ártatlan emberek haltak meg.
- Nem! – vágok közbe. – Nem akarom a hazugságaidat hallgatni, nem tehettem róla. Én próbáltam, harcoltam, minden tőlem telhetőt megtettem, nem tudtam megmenteni, és azt még egyszer ne merd állítani, hogy Luke vagy akármelyik embere egy cseppet is ártatlan volt. Nem. És te is csak bűntudatot akarsz bennem kelteni, és azt akarod, hogy teljesen megőrüljek, de nem te..te nem is vagy igazi, csak a hülye gyógyszerek miatt képzellek ide. – beletúrok a hajamba és a hideg ablaknak dőlök.
- Ez neked nem elég igazi? – a nyakamnál fogva felemel és a falhoz nyom, kissé felemel, és levegőt egyre nehezebben kapok. – Azt hiszed, hogy ártatlan vagy és hogy nem tehetsz semmiről, talán, még okosnak is hiszed magad, de ha már az elején nem bentél volna bele a titkos kis kapcsolatodba Harryvel, nem történt volna meg semmi ezek közül. És amikor szakítottatok, ott volt az esély, hogy békén hagyjátok egymást, de mégis itt vagytok újra együtt. Mi ez, ha nem a te hibád?
- Ezt csak képzelem nem vagy igazi. – szűrődik a fogaim közül. – Hol vannak a többiek?- elengedi a nyakamat és a fal mellett lekuporodok a földre.
- Megöltem őket. Mindenkit. – mosolyog, mintha egy jó viccet mondott volna.
- Nem tehetted. – felkelek és kifutok a szobából, egyenesen a nappali felé. Mikor belépek, a szám elé kapom a kezemet és könnyek folynak a szemeimből. Ott fekszik mindenki és vér borít mindent. Halottak. Harryhez – vagyis a testéhez- futok, letérdelek mellé és zokogni kezdek. Az arcomba lógó hajtincseket eltűröm a fülem mögé és felállok. Körülnézek és megint látom  őt. A pultnak támaszkodik. – Miért csináltad ezt? – szipogom. – Nem te nem is csináltad ezt igazából. Ha megöltél volna, mindenkit nem hallanám, ahogy Hailey játszik az új felhúzhatós játékával. Várjunk..  – körbenézek és eltűnik minden test és vér. Az ő alakja sem olyan félelmetes már. Elszaladok Hailey szobájához és megnyugodva látom, hogy boldogan kapcsolja be újra és újra az éneklő kisbékát. – Nincs semmi baj. – térdelek le hozzá ő pedig nevetve a nyakamba csimpaszkodik, én pedig magamhoz ölelem és felállok vele. Érzem ahogy a gyógyszer kezd kiürülni a szervezetemből, és a gondolkodásom kezd visszaáll normálisra. Kimegyek Haileyvel a fürdőbe és bezárkózok. Még mindig a békával játszik én pedig megkeresem a gyógyszereimet. Kiöntök egy keveset a tenyerembe és az egyik díszvirág kavicsai közé öntöm őket mintha beszedtem volna.”
A fürdőben térek magamhoz, a gyógyszerek pedig ugyan úgy vannak, mint ahogy az előbb hagytam őket. Ez furcsa volt általában ilyenkor felébredek és valami szörnyű történt velem. De ez csak álom volt. A doki csökkentette a mennyiséget, nyilván e miatt. Valahogy el kell hitetnem a többiekkel, hogy a gyógyszerek miatt hallucinálok, és nem őrült vagyok, de akárhányszor próbálkoztam eddig, csak rám erőltették.
Harry löki be az ajtót és térdel le hozzám.
- Nem hallottad, hogy kiabáltunk neked? Azt hittük valamit csinálsz magaddal miután kirohantál és bezártad magad a fürdőbe. – aggódva mér végig, hogy van e valami bajom.
- Nem hallottam semmit, szerintem keveset ittam ma és elájultam, de csak a gyógyszerekért jöttem. – hazudom neki. Kiveszek egyet az üvegből és a számba veszem, de a nyelvem alá szorítom. Iszok egy kis vizet rá, mintha le akarnám nyelni, majd Harry megölel. Kezeimet a nyaka köré kulcsolom, és közben kiveszem a kapszulát a számból és a kád lefolyójába dobom. Nem fogom elmondani neki, úgysem értené meg, és csak rákényszerítene, hogy vegyem be.

XXX

- Harry. – töröm meg a csendet kettőnk között a szobában.
- Hm – fordítja felém a fejét.
- Mi van Luke-ékkal? – nem számított erre a kérdésre.
- Egy idő után nem igazán voltam kíváncsi rájuk. Úgy tudom, még mindig életben vannak, de azt kívánják, bárcsak vége lenne már. – simogatja a hátamat.
- Ez hülye kérés lesz..- harapok az alsó ajkamba. – de nem vinnél be? Muszáj látnom a saját szememmel.
- April nem hiszem, hogy ez jó ötlet. – ül fel velem együtt.
- Harry, jól vagyok, csak tudni szeretném és biztos akarok lenni benne. Kérlek. – fogom meg az arcát.
- Miért nem várunk pár napot? Hogy biztosan jól legyél. – tűr a fülem mögé egy tincset.
- Harry, magam mögött szeretném hagyni ezt az egészet, méghozzá minél előbb. Nem akarom őket többet látni, nem akarom, hogy emlékeztessenek a történtekre. Csak azt karom, hogy eltűnjenek innen. – húzom el az arcomat a kezétől. Hangosan kifújja a levegőt és rosszallóan megcsóválja a fejét.
- Azt hiszem ezt meg fogom bánni. Siess mielőtt meggondolom magam.

XXX

Viszonylag gyorsan megérkeztünk, Harry leparkolja a kocsit. Miután megáll bátorítóan megfogja a kezemet és gyengéden megszorítja.
- Biztos vagy benne? – egy apró mosollyal bólintok.
- Minél előbb túl vagyok rajta, annál könnyebb lesz. – kiszállunk a kocsiból, lassabban megyek a szokásosnál, hogy ideges vagyok e? Leírhatatlanul.
- És mégis hogyan kerültek hozzátok?
- Apád nem akarta, hogy ha esetleg bemennél találkozz velük, szóval ide hozták át őket.
- Értem. És miért hagyták őket életben?
- Nem akartak nélküled ilyen döntést hozni. – csak bólintok, és nem szólok semmit. Csendben megyünk tovább, újra látok már rég látott arcokat, többek között a fiúkat is. Liamet és Niallt tényleg alig láttam, de így is ugyan úgy fogadtak. Senki nem kérdezte miért vagyok ott, nyilván tudták, hogy miért és azt is, hogy mások nem tudják, hogy itt vagyok.
Harryvel továbbmegyünk, egyenesen az alaksorba. Nem voltam még itt, már a lépcső tetejéről kiráz a hideg, és nem csak azért, mert dermesztő hideg van odalent. Végigsétálunk a folyosón, majd a végén Harry kinyit egy régi vasajtót. Nyikorogva bezárja magunk után, egyedül nem engedett volna be, de hogy őszinte legyek, nem is akartam. Luke és Ashton ülnek a szoba két végében. Mindkettőjük teljesen legyengülve, tele sebekkel. Felső egyikkőjükön sincs, illetve Ashtonon egy-két ingmaradvány felismerhető. Vér, kosz és izzadtság keveredik rajtuk, undorodok, ahogy rájuk nézek. Nincsenek kétségeim, biztos vagyok abban, hogy szenvedtek. Elveszem Harrytől a pisztolyát és Lukehoz lépek.
- Miért volt ez jó neked? – kérdezem, miközben a fejének szegezem a fegyvert.
- A hatalomért.
- Mégis semmit sem kaptál végül.
- De megérte.
- Mégis mi érte meg? Az hogy nem születhetett meg a baba?
- Járulékos veszteség.

- Egy cseppnyi megbánás sincs benned? – nyomom a fejéhez a pisztolyt. Nevetve rázza meg a fejét. Talán nem kellett volna hirtelen cselekednem, talán rossz döntés volt, de visszacsinálni nem lehet. Meghúztam a ravaszt. Amint tudatosult bennem, hogy mit tettem, a pisztoly kiesik a kezemből, és hangos koppanással a földre esik.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése