-Ashton a tiéd lehet.
-Csak nyugodtan. -teszi fel a kezeit. -Tőlem már megkapták a magukét.
-Hmm, rendben. -Ashton-hoz sétálok és felemelem a fejét, kényszerítem arra, hogy rám nézzen. -Szia Ashy. -mosolyodom el. -Utolsó kívánság?
-Baszódj meg!
-Azt hittem kreatívabb vagy. Mellesleg a kívánságod teljesülni fog és én annyira élvezni fogom. Kíváncsi vagyok hány lánynak okoztál örömet. Bár fogalmam sincs, hogy minek örülhettek. -mondom miközben lenézek. -Hát Ashy... szép álmokat. -mondom és az ő fejébe is repítek egy golyót.
XXX
*1 héttel később*
A suli már rég megy, lassan egy hónapja, de én nem csinálhatok semmit. Vissza akarok menni oda, de nem engedik, mondván, hogy gyógyszeren élek és kiszámíthatatlan vagyok. Igen, persze. Csak nem tudják, hogy a gyógyszert már két hete nem szedem be. Nem tűnt fel nekik semmi, csak az, hogy mostanában normális vagyok. Na persze a pirulák tartalmaztak valami olyan anyagot, aminek a hirtelen megvonása olyan következménnyekkel jár, mint gyakori hányinger és gyors fáradtság, de nem tudom mik ezek az anyagok ugyanis hiába vizslattam át számtalanszor a gyógyszeresdobozt nem találtam rajta semmit. Alig várom, hogy telhesen kiürüljön a szervezetemből és akkor minden a régi lesz.
A fiúk viszont járnak suliba, és csináltak egy listát is, hogy melyik nap ki van velem. Tegnap apu volt, azelőtt Jax, ma pedig Zayn a soros. Nézem ahogyan Harry készülődik, miközben Zayn is megérkezik.
-Minden rendben lesz? -kérdezi Harry.
-Persze. Mindjárt hozom a gyógyszerét. -mondja Zayn és benyit a fürdőbe. Visszajön egy pirulával és a kezembe adja.
-Kösz, Zayn. -mondom és a újra nyelvem alatt végzi a kis fehér kör. Az ablak mellettem nyitva van, ott szándékozom kidobni. A megfelelő pillanat pedig az, amikor a két fiú testvériesen átöleli egymást. A pirula kirepül az ablakon, de én szerencsétlen elfelejtkeztem a tükrömről, amiből Harry látta a mozdulatom.
-April?! -dörren rám. -Mi a francot csinálsz?
-Mármint?! -tettetem a hülyét.
-Miért dobtad ki az ablakon? Kérlek ne kezdd ezt megint, az elmúlt időben nem voltál ilyen. Azt hittem végre hat rád. -rámtör a nevetés, hogy ennyire fogalma sincs róla. Na meg a többieknek sem. -Mi olyan rohadt vicces? -néz rám mérgesen.
-Az, hogy egyáltalán fel sem tűnt.
-Mégis mi? -akad ki Zayn is.
-Az elmúlt két hétben egyet sem vettem be. Csak nem értitek. És hiába mondom, nem hallgattok meg.
-Hova raktad őket?
-Hmm, hát van fürdőben a virág kövei között, pár ott lent a bokrosban, de legtöbb a lefolyóban végezte.
-Miért? Mi csak jót akarunk neked!
-Hát ez az! Tudom, hogy jót akartok, de a gyógyszerektől csak rosszabb az egész. Túltettem volna magamat rajta, minden jó lett volna, semmi bajom nincs! De amiatt a szar miatt képzeltem be mindent. Jó a legelején nem, de utána mindent. És ti nem hallgattatok meg, így magamtól döntöttem. Minden rendben van. Csak ne adjatok több olyat.
-Ezt nem hiszem el. -kezd el Harry körbe-körbe járkálni a szobában miközben a haját tépi.
-Harry...
-Hagyj!
-Gyere ide.
-Ne most!
-Csak nyugodj meg és gyere ide. Kérlek. -beletelik egy kis időbe, de végül leül velem szembe. -Nézz a szemembe és mondd, hogy nem hiszel nekem, mondd hogy megőrültem és akkor beveszem. Nem fogok ellenkezni és nem dobom ki. -egy darabig nézzük egymást. El tudom képzelni, hogyan váltják egymást a gondolatok a fejében.
-Jó, elég, hiszünk neked. -szólal meg végül Zayn. Nagy mosoly húzódik a számra.
-Akkor mehetek én is suliba? -nézek fel rá.
-Nem. Orvoshoz viszont elmegyünk.
-Jó, de mondjátok meg Lou-nak, hogy hozza haza Den-t.
-Rendben. -Zayn kimegy, így ketten maradunk.
-Ugye tényleg hiszel nekem?
-Igen. Sejtettem, hogy lesz valami.
-Micsoda? Honnan?
-Hát, tudod egy ideje megint a pólómban alszol, mint régen.
-Tényleg. -pár percig csak ülünk egymással szemben megint. -Harry?
-Tessék?
-Csókolj meg. -kérem, ő pedig eleget tesz a kérésemnek. Hosszú, mély, érzelmekkel teli csók volt és én mégis többet akartam. Többet, mert három és fél hónapja csókot is alig kapok.
Hiányzott.
Ledőltem hátra, vissza a párnák közé, magammal húzva őt is.
-Csak azt mondd meg... hogyan jöttél rá erre az egészre egyedül?
-Miután beadtátok nagyon rosszul lettem mindig és akkor képzelődtem. De ahogy múlt úgy egyre inkább ellen tudtam állni és mikor egy álom közepén voltam, valahogy éreztem, hogy nem igazi. Féltem, meg ilyesmi, de tudtam, hogy valami nincs rendben.
-Értem. -mondja és újra az ajkaimra tapad.
-Akarlak.
-Én is. Nem is tudom, mióta már.
-Hiányoztál.
-Te is hiányoztál nekem, kicsim.
-Úgy szeretem, ha így hívsz. -túrok a hajába. Lehúzom egy csókra és fordítok a helyzeten, majd a nyakára tapadok, hogy megjelöljem. Ezt nem bírja sokáig és visszafektet az ágyra, majd leveszi a pólóját és a nadrágját gombolja ki, mikor kopognak. Harry feláll és kinyitja. Az ajtóban Lily áll.
-Sziasztok!
-Szia.
-Nem úgy volt, hogy ma Louis marad itt?
-Változott a terv.
-Értem. Csak jöttem szólni, hogy ma új szállítmányt kapunk, így későn fogunk hazaérni, ezért nem lesz vacsi. Hagytam lent pénzt, rendeljetek valamit.
-Rendben, köszönjük. -Lily elmosolyodik és elhagyja a házat. Harry visszajön hozzám, de közben a nadrágját is leveszi. Rólam is leszedi a pólóját. Felcsillannak a szemei, amikor meglátja a csupasz mellkasom. A nyakamhoz hajol és végigcsókolja, miközben leszedi rólam a bugyim.
-Hmm, a csipkéset jobban bírtam. -mondja.
-Visszakapod, ha megígéred, hogy nem szakítod el. Azután a két hét után, csak két normális darabom marad. A többit meg 15 éves korom óta fel se húztam, mert gáz.
-Ígérem, de ugye elmehetek veled venni?
-Persze. -nevetek fel és hozzányomom a csípőm.
-Basszus. -nyög fel, majd újra megcsókol és ledobja a boxerét, majd beveti magát. Megijedek amikor egy nagy reccsenést hallok és az egész ágy megdől.
-Hupsz.
-Azt hiszem, apa nem lesz boldog, ha ezt meglátja.
-Ne érdekeljen. -mondja és folytatja a lökéseket.
XXX
*1 hónappal később*
Már minden teljesen rendben van, apát rávettük, hogy engedjen vissza és mehessek akcióba én is. Most is épp egy srácot üldözünk Harry-vel, London egyik kissé lepukkant negyedében. A pasi a maffiánk ellen szervezkedett, de most már tudjuk ki ő és el kell kapjuk. Emeletes házak tetején rohangálunk keresztül és ugrálunk egyikről a másikra. Sikerül utolérnem és a földre terítem. Verekszünk és sikerül legyűrnöm, de aztán ledob magáról. A ház szélére gurulok, de időben megállítom magam. Feltápászkodom, de addigra előttem áll már és egy rúgással eltalálja a hasamat, én pedig hátraesem, de az utolsó pillanatban megfogom a lábát és magammal rántom. Nem sokat zuhanunk, mert a két ház egymás mellé van építve közvetlenül csak az egyik egy kicsit kisebb. Felnyomom magam, de akkor meglátok egy nagyon ismerős arcot elképedve, egy kicsit feljebb az ablakban.
-April?! -nincs időm gondolkodni, sem válaszolni. Felpattanok és a sráchoz lépek és lenyomom a földre, majd eltöröm a nyakát. Addigra Harry is odaér és leugrik hozzánk.
-Minden oké?
-Persze, de nézz fel. -intek Den irányába. Azt hiszem ennek nem lesz jó vége.
-Hopp...
-Igen. -a lány még mindig hitetlenkedve néz. -Den! Menj el az ablaktól! -kiáltom, majd hátrálok, nekifutok, felugrom és sikerül megkapaszkodnom a keretben. Felhúzom magam és bemászok. A lány az ágyán ül és még mindig sokk alatt van. -Den?! Hahó! Minden oké? -közeledek hozzá.
-Nem... -nyögi ki. -és ne érj hozzám! -távolodik el, amikor felé nyújtom a kezem. Közben Harry is bemászik.
-Den, kérlek, hadd magyarázzam meg. Ez nem az, aminek látszik.
-Mégis mi? Hogy csak úgy megöltél egy embert??
-Nem, ő áruló volt.
-Na jó, menjetek innen!
-Den, ne csináld...
-Nem, April. Nem érdekel. -könnyek lepik el a szemem, mert tudom, hogy most elveszítem őt, a legjobb barátnőmet. Teperni fogok érte, hogy megbocsásson. Csak bólintok és az ajtó felé indulok, mögöttem pedig Harry jön. Mielőtt kilépek, viszont megszólít.
-April?
-Igen?
-Csak azt mondd meg... Louis... ő is... ilyen?
-Maffiatag? Igen. Mi mind. És... még sokmindent nem tudsz. Ha érdekel... akkor csak kérdezz. -bólint. -Tudom, hogy ez most nehéz lesz neked... viszont egy baba elvesztése is az. -mondom, mert tudom, hogy ez felkelti az érdeklődését és meg fog keresni. Értetlenül néz rám, Harry pedig átkarol és nyom egy puszit a fejemre, majd kimegyünk.
